Gondolatok a szabadságról
- 2009-03-16 -
A Magyar Újságírók Közössége
március 13-án ünnepélyes keretek között adta át
a Petőfi Sándor Sajtószabadság és a Lant és Toll díjakat


Nemzeti Ünnepünk alkalmával az országhatáron innen és túl sok szép ünnepen emlékeztek meg forradalmi hagyományainkról,  a szabadságról, mely minden ember vele született joga, mégis milyen sokszor kellett és kell harcolnunk érte. 

„Minden ember szabadnak, és jogokban egyenlőnek születik és marad”  – nyilatkozza 1789-ben a francia Nemzetgyűlés. „Teljes vélemény- szólás és sajtószabadságot követelünk” – kiáltják a műegyetemisták 1956-ban. „Minden államnak elsődleges felelőssége és kötelessége az összes emberi jog és alapvető szabadságjog védelme, előmozdítása és érvényesítése.” – olvashatjuk az ENSZ Közgyűlés 1998. évi határozatában. Az 1848-as 12 pontot pedig kívülről tudtuk már iskoláskorunkban: „Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését, felelős minisztériumot Budapesten….. közös teherviselés…. Unió… ugye ismerős szavak? És mindenekelőtt: „Mit kíván a magyar nemzet? – Legyen béke, szabadság, egyetértés.”  Hiszen ez olyan egyszerű: az ember lételeme, hogy szabadon, egyetértő közösségben, békésen tevékenykedjen a maga és a közösség hasznára. A közösség: a család,  a haza, a nemzet, a nép, aki békésen él más népek nemzetek mellett.   Hogyan is lehetne másképpen?

Minden népnek megvan a maga ünnepe, amikor ünneplőbe öltözve elsétálnak családosan, egyedül, vagy csoportosan az ország háza elé, leteszik virágaikat a hősök szobrai elé, amikor tele van az utca, a tér zászlót lobogtató emberekkel, gyerekekkel, akiket senkinek sem jut eszébe szétoszlatni még akkor sem ha tízen-huszan álldogállnak egy utcasarkon,   a kisbabákat karjukban vagy babakocsiban hozzák a boldog szülők, senki nem veszi el tőlük a cumisüveget, azt gondolván, hogy bombát gyártanak belőle, csuklyás pulóverekben is sétálhatnak a tinédzserek,   mindenki mosolyog, este sem küldik  haza a sétáló  embereket, ha véletlenül hazaküldenék, akkor nem zárnák le előttük a térről kivezető utat, sem a metro bejáratot, nincs se rács, se motozás, se „beléptető kapu” a város utcáin. Ünnep van: béke, szabadság, egyetértés. Legalábbis ilyen ünnepnapokat képzelek el magamnak és mindenkinek a világon.

1988-ban Kartal Zsuzsa költő írja elkeseredve:

„Kihunyt az apostoli láng
és a márciusi ifjúság
zsibbadt közönnyel áll meg ott,
hol razzia és gumibot
óvja a régi forradalmat,
no meg a rendet és nyugalmat.”

Azóta persze már megváltozott a rendszer, és szabadon ünnepelhetjük két nagy nemzeti ünnepünket, március 15-ét és október 23-át is.

Régen, 1966 március 15-én ketten beszélgettünk a barátnőmmel az egyetem épülete előtt,  amikor odajött hozzánk két rendőr, az egyik felemelte a gumibotot és ránkszólt, hogy „oszoljunk” -  mert  túl nagy kokárda volt a kabátomra tűzve. Azt hittem akkor, hogy ez egy szabad országban nem történhet meg.

Március 15-e a magyar sajtószabadság napja, a Magyar Újságírók Közössége által alapított díjakat március 13-án, a MÚK székhelyén (XI. Bartók Béla u.31. ) meghitt ünnepség keretei között adta át  Kósa Csaba a kitűntetett újságíró kollégáknak.

Petőfi Sándor Sajtószabadság díjban részesült  Bartalis Imre -  hosszú évtizedek során végzett pontos, lelkiismeretes szakújságírói tevékenységéért, az állatorvosi Kamarai Újság megalapításáért, szerkesztéséért, a Vidék Magyarország életét, lakóit, valóságát bemutató érzékeny írásaiért, a magyar állatorvos-társadalmat bemutató interjúiért, olvasmányos, ugyanakkor irodalmi igényű könyveiért.

Németh Miklós Attila - a Magyar Rádióban, a Magyar Televízióban, az ECHO Televízióban végzett több évtizedes kiemelkedő rádiós és televíziós újságírói munkásságáért, a Vasárnapi Újság, a Mi időnk és az Aranyfüst szerkesztéséért, műsorvezetéséért, a Teremtők című interjúkötetéért és az Amilyen a mi időnk című könyvéért.

Szűcs Béla Albert – a helyi lapos újságírás lelkiismeretes, áldozatos műveléséért, etikai helytállásáért, az Ácsi Hírek két évtizedes szerkesztéséért, gondozásáért, a fiatal újságírók pályára segítéséért, helytörténeti munkásságáért, krónikáiért, portré- és interjú-köteteiért, az 1956-osd forradalomról írt riport és dokumentumkötetéért.

Tóth-Máthé Miklós – a magyar sajtó legszebb hagyományait éltető magas színvonalú munkásságáért, az irodalom és az újságírás egymást erősítő, együttes műveléséért, tárcanovelláiért, humoreszkjeiért, szatirikus hangvételű, groteszk írásaiért – harminc kötetéért, újságírói-írói életművéért.

A MÚK által alapított Lant és Toll díjban részesült 2009-ben Fodor István Ferenc -  az 1990 óta kifejtett helyi lapos újságírói munkásságáért, történelem-, és nemzettudatunk erősítéséért, a Szabad Jász polgár, a Jákóhalmi Gazduram szerkesztéséért, helytörténeti füzeteiért, sajátos hangvételű, humoros-filozófikus írásaiért.

Krakkó Ákos – a Hír Televízió híradós riportere, a Célpont műsorvezetője, és riportere, az utóbbi évek emlékezetes helyszíni tudósításaiért, oknyomozó riportjaiért, az újságírói munkavégzés közben tanúsított bátorságáért.

Losonczi Kata – a Hír Televízió híradós riportere, a Célpont műsorvezetője, fáradhatatlan hírújságírói munkájáért, hiteles, pontos, körültekintő tudósításaiért, riporteri-tudósítói személyes bátorságáért. Zsiros Sándor – a Felsőzsolca Alapítvány honismereti kiadványa, az Örökség című lap szerkesztéséért, a lapban megjelent publicisztikai és oknyomozó írásaiért, az igazságért való félelem nélküli kiállásáért. Kollégái szeretettel köszöntötték Takács István újságírót is, aki másnap az Iparművészeti Múzeumban a Táncsics díjat vehette át. 


A THÉBA Művészeti Akadémia  növendékei „Gondolatok a szabadságról” címmel Ady Endre, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső,   József Attila, Illyés Gyula, Heltai Jenő, Wass Albert, Utassy József, Kartal Zsuzsa, Orbán Ottó, Ottlik Géza gondolatait tolmácsolták a halhatatlan márciusi ifjakról, Petőfiről, hazáról, és szabadságról. Olyan gondolatokat, amelyek minket is figyelmeztetnek, ahogy kortársait figyelmeztette József Attila 1935-ben:

 „Óh, én nem így képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely remeg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.
Én nem így képzeltem el a rendet.”

Mindannyiunk feladata a szabadság lángjának  őrzése, ahogy 1911-ben Ady Endre üzente az utódoknak:

„De Tűz és Tűz, én ifjú testvéreim
Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni”.

A meghitt  ünnepség végén a kitüntetett újságírókat Kossuth Lajos 1841-ben írt szavaival köszöntötték:

„Annyit minden esetre nemes önérzettel bátran elmondunk, miképpen szennyes érdekek vezetni soha sem fognak, meggyőződésünk nem lesz eladó,  sem a hatalmasok komor tekintete, sem polgártársaink heve soha el nem tántorít. „

Andor Edit