Magyarok Nagy Asztala
- 2009-06-05 -
A MAGYAROK NAGY ASZTALA
Hal a Magyar Konyhában


Az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend immáron harmadik alkalommal rendezi meg A Magyarok Nagy Asztala elnevezésű gasztronómiai és kulturális fesztivált. A három napos esemény ingyenesen várja az érdeklődőket.

Ideje: 2009. június 5-7.
Helye: Vajdahunyad vár

Előzmények:

Az alapötletet „A Magyarok Asztala”  című, Benke László, négyszeres olimpiai bajnok, Oscar-díjas mesterszakács által jegyzett könyv adta, melyben átfogóan mutatja be a magyar konyhakultúra fejlődését a honfoglalástól egészen napjainkig.

A különleges gasztronómiai kalandozásra az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend invitál minket, mely 2005. évi megalakulása óta küldetésének tekinti a magyar gasztronómiai hagyományok ápolását, s látványos bemutatását a nagyközönség számára. Kiemelt feladatának tekinti továbbá a magyar gasztronómia országon belüli, és nemzetközi színtéren való képviseletét. Ezen gondolatok és célkitűzések jegyében kerül sor az ezévi fesztiválra mely újabb fontos és érdekes gasztronómiai témát mutat be az érdeklődők számára.

A programokról:

A három napos, ingyenesen látogatható rendezvény során a látogatók megismerhetik történelmünk kiemelkedő momentumait, ételeit, italait a Honfoglalástól egészen napjainkig.

Az idén, az alcímként is szereplő Hal a Magyar konyhában a fő téma. Az esemény alatt lezajló halászati konferencia célja is az, hogy megismertesse a részvevőket a hal változatos elkészítési módjaival, felhívja a figyelmet a hal szerepére az egészségtudatos táplálkozásban. A szervezők természetesen teret adnak a gasztronómiai élvezetek teljes skálájának, mindenki találhat fogára való ínyencséget, hiszen lesz ökörsütés, óriásbográcsban főtt halászlé, mangalica húsok, szürkemarhából készült finomságok is. Azért, hogy az ételek igazán jól csússzanak, magyar borok utcája, finom pálinkák és hazai gyártású sörök nedvesítik a vendégek torkát. A hangulat fokozásáról a szórakoztató programok gondoskodnak. A látogatókat őstermelők bemutatói, biotermékek és kézművesek várják, de lesz igazi lakodalmas vetélkedő is, 35-40 fős lakodalmas csapatok részvételével, akik garantáltan látványos és ritkán látható, élvezetes perceket nyújtanak az érdeklődők számára.

A fesztivál programja:

Június 5. péntek:
17:00: Mixer Verseny
20:00: Szimfonikus Gála
Műsor:
Brahms: 1 magyar tánc                                                                      
     5 magyar tánc                                                             
Bartók:  Román népi táncok                                                                  
Kodály: Háry János szvit - részletek
            A bécsi harangjáték                                                                    
            Intermezzo                                                                     
            A császári udvar bevonulása                                                       
Erkel: Palotás                                                                                 
Vezényel: Bali József

szünet

J. Strauss: A denevér – nyitány                                                                
Lehár: Arany-ezüst keringő                                                                       
Kálmán I.: Csárdáskirálynő - "nyitány"                                                  
J. Strauss: Császárkeringő, Éljen a magyar!                                                                   
Vezényel: Bolyky Zoltán

Június 6. szombat:
10:00: Ünnepélyes megnyitó, Lovagrendek bevonulása, és lovagi kitüntetések átadása
11:00: Halászati Konferencia
Egész napos kulturális, és gasztronómiai programok, többek között: régiók kulturális bemutatkozása; szakiskolai csapatok főzőversenye; éneklő szakácsok koncertje.

Június 7. vasárnap:
10:00:  Nemzetiségek lakodalmas vetélkedője
délvidéki, ruszin, bunjevac, szerb, sokac, sárközi, és cigány lakodalom.

A nap folyamán hatalmas forgatag, igazi lakodalmi hangulat várja a kedves látogatókat!

Nyitvatartás:
Június 5. péntek: 16:00-22:00
Június 6-7. szombat-vasárnap: 10:00-22:00

A fesztivál teljes időtartama alatt a Mezőgazdasági Múzeum is ingyenesen látogatható.

Bővebb programinformáció: www.amagyaroknagyasztala.hu