Vígszínház: jótékonysági előadások
- 2010-11-10 -
Vígszínház:

     "Mint azt már korábban hírül adtuk, társulatunk támogatni szeretné a vörösiszap-katasztrófában otthonukat vesztett családokat, gyerekeket, ezért A padlás című musical november 19-i előadásának teljes bevételét a vörösiszap-károsultak javára ajánlottuk fel. Nagyon boldogok vagyunk, mert a kezdeményezés sokakat buzdított arra, hogy hozzánk hasonlóan támogassák a rászoruló családokat.

     Mi azonban nemcsak a bajba jutott embereken, hanem az iszapkatasztrófában megsérült állatokon is szeretnénk segíteni. A civil állatvédő szervezetek önkéntesei naponta járnak vissza a katasztrófa sújtotta térségbe, hogy a gazdák nélkül maradt állatokról gondoskodjanak. Társulatunk az ő munkájukat szeretné segíteni azzal, hogy a Sylvia november 11-i előadásának bevételét a vörösiszapból kimentett állatok javára ajánljuk fel. A Sylviában ráadásul a főszereplő egy házaspár életét fenekestül felforgató kutya, akit Eszenyi Enikő kelt életre, partnerei pedig olyan kiváló színészek, mint Lukács Sándor, Halász Judit és Tahi Tóth László. Az előadáson vendégünk lesz egy igazi négylábú túlélő is, akit nézőink megsimogathatnak, sőt, akár örökbe is fogadhatnak.

Kérjük, segítsetek, hogy az előadás híre minél több színházkedvelő állatbaráthoz eljusson!"