Duda Éva Társulat
- 2011-05-04 -
Duda Éva Társulat
Előzmény és következmény. Ezúttal fordított sorrendben.

2010-ban a Lunatika című előadás Lábán Rudolf díjban részesült, ezáltal pedig a társulat meghívást kapott a Trafó Kortárs Művészetek Házába, hogy bemutassa legújabb előadását.

Májusban egymás után látható az előzmény és következmény, kis csavarral, fordítottan.

Rumble
maszkulin monológok
Bemutató
május 13-14. 20.30, Trafó Kortárs Művészetek Háza

A Társulat Lunatika című nagysikerű darabjával 2010-ben Lábán Rudolf díjat kapott. E rangos elismerés folyományaként készít a Trafó Kortárs Művészetek Házában új koreográfiát idén a Duda Éva Társulat.
A mű fókuszpontjában a férfi –a Rumble igazi hím darab.
Ideál, erő, indulat, sovinizmus, rivalizálás. Barátság, cinkos összetartás, betyárbecsület.
Vad zsigeri reakciók, heves emóció és precíz intellektus találkozása. Ösztönén, civilizált ember és homo ludens kreatív küzdelme: az ember (táncos), mint természeti lény, mint ész uralta tervező és kivitelező, s mint tét nélkül játszó, vakmerő, tréfálkozó gyerek szimbolikus-motivikus mozdulatokba gyúrt, látványos, elemelt képekbe szőtt játéka. Sodró lendület, személyes történetek, érzékiség, partnering, rizikóvállalás, humor. Csupasz tér, csupasz test, tiszta mozdulatok. Kristálytiszta szimbolika. Élő dialógus a nézővel.
Férfi vagy. Harcos vagy. A teremtés koronája vagy. Isten vagy. Félsz. Gyenge vagy. Érzel. Élni akarsz. Elestél? Katonadolog. Gyerek vagy. Felnőtt vagy. Senki vagy. Katonadolog.
Hogyan hat és mit követel a tradíció, a neveltetés, az ego, az ösztönök? Mivel hitegetnek az imágók? Milyen a celebritás férfiképe? Mi dédapáink öröksége?

RUMBLE - PREMIER @ TRAFO 05.13-14. from Eva Duda Dance Company on Vimeo.



Alkotók, előadók: Bora Gábor, Bordás Emil, Csuzi Márton, Grecsó Zoltán, Mikó Dávid, Gulyás Anna, Jónás Zsuzsa, Simkó Beatrix
Zeneszerző és zenei szerkesztő: Kunert Péter
Fénytervező: Kovács Gerzson Péter
Koreográfus asszisztens: Gulyás Anna
Produkciós munkatárs: Czveiber Barbara
Produkciós menedzser: Szűcs Réka
Jelmez: Opra Szabó Zsófia, Masa Richárd
Koreográfia: Duda Éva

Támogatók: Nemzeti Erőforrás Minisztérium,  Trafó Kortárs Művészetek Háza, Művész Mozi, MU Színház
LUNATIKA
Lábán Rudolf díj
Május 19-20. 20h, MU Színház

„Hihetetlen erő sugárzik a színpadról: hullámzik a tér, ritmusra múlik az idő. A nézők kapnak tehát némi ízelítőt, kóstolót – 48 percet – testi létük „örökkévalóságából”, a jelenlét fokozhatatlan intimitású, minden közvetítést nélkülöző, önfeledt öröméből, élvezetéből”
Hegedűs Sándor, Zene, Zene, Tánc

"…Kunert Péter lüktetető zenéje úgy húzza a szereplőket maga után, mintha csak örvénybe csalogatná őket... A szereplők mintha félálomszerű, hipnotikus állapotban, bódultan, szinte vaktában cselekednének, és mégis (vagy éppen ezért) egy-egy pár percnyi találkozáskor rögtön megmutatkoznak az adott kapcsolat legintimebb mélyrétegei..."  
Tóth Ágnes Veronika, Élet és Irodalom

LUNATIKA from Eva Duda Dance Company on Vimeo.



Előadók, alkotók: Bora Gábor, Csuzi Márton, Grecsó Zoltán, Jónás Zsuzsa, Lázár Eszter, Simkó Beatrix, Mikó Dávid

Fénytervező: Kovács Gerzson Péter
Jelmez: Duda Éva
Koreográfus asszisztens: Grecsó Zoltán
Produkciós Munkatárs: Máriás Petra
Zeneszerző: Kunert Péter
Koreográfus: Duda Éva

Támogatók: Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága, NKA, MU Színház, Műhely Alapítvány, Közép-Európa Táncszínház, SÍN Kulturális Központ, Mekka Interaktív, Művész Mozi, Orkesztika Alapítvány- Mozdulatművészeti Stúdió
Fotók: Dömölky Dániel

http://www.evaduda.net