Újévi koncert az Olasz Kultúrintézetben
- 2008-01-07 -
Újévi koncert az Olasz Kultúrintézetben



Az Olasz Kultúrintézetben zsúfolásig megtelt a 700 fős koncertterem január 1-én a Magyar Rádió Újévi hangversenyén. Fantasztikus élményben volt részünk. A koncert Rossini Semiramis nyitányával kezdődött, a Magyar Rádió Zenekarának interpretálásában, majd Érdi Tamás bravúros, lenyűgöző zongorajátéka váltott ki óriási tapsvihart. Chopin művében a futamok mint gyöngysor-zuhatagok árasztották el a termet.

A második részben operaáriákban gyönyörködhettünk.

Ugyanebben a teremben legutoljára Pavarotti felvételeken hallhattuk Kalaf áriáját. Most egy másik olasz énekes, Giorgio Casciarri adta elő ugyanezt az áriát, és őszintén mondhatom, hogy kiállta az összehasonlítás próbáját. A magas C könnyedén, erőteljesen zengett, és a tapsorkán sem maradt el. Az est másik kiváló előadója Bernadette Wiedemann lágy, lírai mélységektől az erőteljes magasságokig csodálatos hang birtokosa - élvezet volt hallgatni a klasszikus dallamokat az ő előadásában. Lukács Györgyi magas, lágy finom hangjai régi fényükben szólaltak meg; ugyanezt nem lehet elmondani az erőltetettnek tűnő bántóan recsegő mély regiszterről és az erőteljes drámai hangokról, amelyek olyan nagy tremolóval szólaltak meg, hogy nem lehetett hallani igazából melyik hangról is lenne  szó. Az operett nehézkesnek tűnt az előadásában, a mély és a magas hangok nem voltak kiegyenlítettek.

A  Magyar Rádió Zenekaráról, Kovács László karmester vezényléséről csak felsőfokban lehet beszélni. Ha a zeneszerzők hallhatnák műveik ilyen hiteles, minden árnyalatot hűen visszaadó tolmácsolását, valószínűleg a közönséggel együtt lelkesen tapsolnának.     

A videotárba – remélem – sikerül feltennünk az előadásról készült részleteket, így az olvasók is megítélhetik, vajon igazam van-e amikor elragadtatással írok a koncertről, az énekesekről.

Ahogy azt 2007-ben is megszoktuk, az Olasz Kultúrintézet ismét színvonalas műsort nyújtott Budapest közönségének, az új év első koncertje maradandó élményt nyújtott. 



Ez volt a műsor:

Rossini: Semiramis – nyitány – a Magyar Rádió Zenekara, vezényelt: Kovács László
A. Weber: Konzertstück op.79. – Érdi Tamás, zongora
F. Chopin: Andante spianato és  Grand polonaise  - Érdi Tamás, zongora
G. Puccini: Tosca – Recondita armonia (Képária)  Giorgio Casciarri
F. Cilea: Adriano Lecouvreur, „Acerba voluttá” (a hercegnő áriája) – Bernadette Wiedemann
F. Cilea: Adriano Lecouvreur, „Sono una umile ancella” (Adriana áriája – Lukács Gyöngyi
G.Puccini: Turandot „Nessun dorma” (Kalaf áriája) – Giorgio Casciarri
P. Mascagni: Cavalleria Rusticana „Voi lo sapere, oh, Mamma (Santuzza áriája)
Bernadette Wiedemann
A. Ponchielli: Gioconda „Suicidio” (Méregária) – Lukács Gyöngyi
A. Ponchielli: Gioconda Gioconda-Laura duett – Lukács Gyöngyi, Bernadette Wiedemann
G. Verdi: Il trovatore/A trubadúr „Di quella pira” (stretta) – Giorgio Casciarri
I. Kálmán: Marica grófnő áriája - Lukács Gyöngyi
G. Verdi: La Traviata – Brindisi - Lukács Gyöngyi, Bernadette Wiedemann, Giorgio Casciarri

Andor Edit