Az Enyedi Iuno
- 2008-09-13 -
Titokzatos nőalak:  az évszak műtárgya a Szépművészeti Múzeumban.
A Reneszánsz Csarnokban szeptember 9-től november 16-ig látható az Enyedi Iuno


Egy frissen restaurált, a 2. század első évtizedeiben készült márványból faragott, ülő nőt ábrázoló szobrot mutat be a Szépművészeti Múzeum az Évszak Műtárgya kamara-kiállítás sorozat aktuális tárlatán. Hagyományteremtő szándékkal indította útjára több, mint 4 évvel ezelőtt a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye ‘Az évszak műtárgya’ kamarakiállítás-sorozatot. A sorozat fő célja, hogy rendszeresen a közönség elé tárja a Gyűjteményben folyó munka eredményeit: egy-egy újonnan megszerzett, illetve restaurált művet, vagy olyanokat, amelyekről új és bemutatásra érdemes tudományos eredmények születtek.

A fél életnagyságú szobor 1903 óta ismert. Egykor Enyedi Lukács (1845-1906) gyűjteményébe tartozott. Enyedi Olaszországban vásárolta gyűjteményének zömét, valószínű tehát, hogy ez a szobor is onnét származik. A ’Iuno’-ként számontartott márvány szobor a család gyűjteményében maradt, egészen a hagyaték 1923-ban történt elárverezéséig. Az árverés után nyoma veszett. Az 1950-es évek elején bukkant fel újra, ekkor a budapesti Lukács-fürdőt díszítette. Innen a Budapesti Történeti Múzeumba vitték, ami 2008-ban példás nagyvonalúsággal hosszú távú letétbe adta a gyűjtőkörileg illetékes Szépművészeti Múzeumnak. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával került sor az időközben veszélyeztetett állapotba jutott mű restaurálására. A restaurálást Varga József kőfaragó-restaurátor és Konkoly György kőszobrász-restaurátor végezte.

A szobor restaurálására azért volt szükség, mert az ókori eredetit a modern korban több helyen kiegészítették és a kiegészítéseket rögzítő fém csapok korrodálódása a márványt is megrepesztette. A bravúros restaurálás során le kellett venni a modern kiegészítéseket (a jobb váll, a jobb láb nagy része, a bal térd, a zsámoly és a rajta lévő párna hátsó része, a szobortalapzat eleje és a talapzat alá tett négyszögletes lap modern kiegészítés), eltávolítani a fém rögzítőcsapokat, majd újra összeállítani a szobrot. A restaurálás során az is bebizonyosodott, hogy a ruha redőinek több részletét is kijavították, és kisebb márványdarabokat használtak a törzs és a pótlások illesztései közötti hézagok elfedésére. A bal alkar meglévő töredéke korábban letörött, majd visszaillesztették. A szobor mindkét keze hiányzik; a bal egykor csappal volt rögzítve. Az ókori szobor durvaszemcsés thasosi márványból készült, a későbbi, ókor utáni pótlásokat viszont finomabb szemcséjű, talán Italiában bányászott márványból faragták.

Az arc idealizált nőalaké, ami istennő ábrázolására utal. Bizonnyal újkori restaurátor leleménye, hogy a hosszú, ókor után készült nyakra illesztett fej – talán a Mária-szobrok jellegzetes fejtartásának hatására – kissé előre dől. Ennek ellenére elképzelhető, hogy ókori, bár egyáltalán nem biztos, hogy a szoborhoz tartozott.

A szobor hátát felül durván lefaragták, alatta viszont az egész felületet fűrésszel simára és egyenesre vágták. Ebből arra következtethetünk, hogy a nőalak eredetileg magas támlájú trónuson ülhetett, később azonban a háttámla felül letört. Ezért a vállaknál levésték a törött részeket, az alsó részt pedig kissé elvékonyították, hogy a támlás trónust zsámollyá alakítsák át.

A szobor nőalakot ábrázol. Öltözéke chitón (tunica), ami csak a nyaki kivágásnál és a lábaknál tűnik elő, mert egyebütt vastag köpeny (himation) takarja. A himation az egész testet beburkolja, sőt a karokat is eltakarta. Az ’Enyedi Iuno’ vastag párnájú fa zsámolyon ül – illetve eredetileg alighanem magas támlájú trónuson. Bal karját előrenyújtja; kezében talán tartott valamit. A jobb karnak a csonkja sem maradt meg, ezért az eredeti kéztartást nem lehet rekonstruálni.

A szobor töredékessége miatt az ábrázolt személy nem határozható meg pontosan, csupán az értelmezési lehetőségeket lehet felsorolni. Ha a nőalak zsámolyon ült, akkor a szobor valószínűleg egy római asszony sírját díszítette. Ebben az esetben a hozzá tartozó fej nem idealizált lehetett, mint a mostani, hanem az elhunyt portréja. Így a szobor az egyéni vonásokkal mintázott arc és az istennők ábrázolására jellemző test révén a halottat valamely istennő alakjában, hozzá hasonlónak örökítette meg. Ha viszont az alak magas háttámlájú trónuson ült, és eredetileg is idealizált vonásokat mutató fej tartozott hozzá, akkor a szobor istennőt ábrázolt. Hogy kit, ma már megállapíthatatlan, mert minden ismertetőjegy hiányzik. A trónus ’anyaistennők’, például Iuno vagy Démétér szokásos képi jele, de utalhat a császárkorban elterjedt megszemélyesítések valamelyikére is, például a Termékenységre (Fecunditas).

A készítés korára csak hozzávetőlegesen, főleg a faragás stílusából következtethetünk. Jellegzetesek a köpeny kicsi, vékonyan faragott redői, s hogy a törzsön és a hajon egyaránt ritkán fordulnak elő mély, fúróval vájt hornyok. Mindezek alapján az ’Enyedi Iuno’ a 2. század első évtizedeiben készülhetett.

Az évszak műtárgya szeptember 9-től november 16-ig látható a Szépművészeti Múzeum Reneszánsz Csarnokában.