MÚZEUMOK MAJÁLISA 2010
- 2010-05-13 -
MÚZEUMOK MAJÁLISA 2010
A 15. Nagy Múzeumünnep!
Május 15-én és 16-án reggel 9-től 21 óráig a Múzeumkertben és a Magyar Nemzeti Múzeum épületében.

Több mint 100 múzeum, több mint 70 kézműves, számtalan koncert, előadás, interaktív foglalkozás, filmvetítések, rendhagyó tárlatvezetések, és szakmai programok várják a majálisozókat a múzeumok hagyományos seregszemléjén. Kiderül, hogy melyik lesz  Az Év Múzeuma és ki büszkélkedhet a 2010 Vendégbarát Múzeuma címmel.

A számos újdonság közül, az egyikkel már rögtön a kert bejáratánál találkozhatnak a látogatók. A Múzeumkert kerítését ugyanis idén józsefvárosi iskolások díszítik fel a majális hangulatához illően. Bárki készíthet saját ólomkatonát, a Közlekedési és Műszaki Múzeum sátrában meghódíthatja az világűrt, de gyermekei társaságában némi testmozgásra is lesz lehetősége a Sportmúzeumnak köszönhetőn.

A Múzeumok Majálisa egyik törekvése, hogy kézzelfoghatóvá tegye mindazt, ami elsőre inkább elméletinek és eszmeinek tűnik. Így van ez az ICOM (Múzeumok Nemzetközi Tanácsa) ez évi jelmondatával, melyet a Múzeumok Világnapja, május 18-a kapcsán tett közzé: MÚZEUMOK A TÁRSADALMI HARMÓNIÁÉRT. E gondolat jegyében ezen a hétvégén a helytörténeti, gyűjtemények állnak az érdeklődés fókuszában, hiszen az általuk őrzött és közvetített értékek elmélyítik a környezetünkhöz való kapcsolatunkat. A másik kiemelt téma a FOTÓ, a megragadott pillanat, így a kertben is több lehetőség lesz a beállított vagy spontán felvételek elkészítésére és készíttetésére, a Díszteremben pedig Robert CAPA képeiből láthatnak vetített válogatást az érdeklődők. A fesztiválon a Korai Öröm tagjaitól kezdve, Egyházi Géza énekesig számos hírességgel is fellép, s a Ford autógyár klasszikusnak számító  T-modellje is bemutatkozik a makói József Attila Múzeum jóvoltából.

A Majálison persze a régebbi korok értékei és hagyományai tökéletesen megférnek a friss szellemmel és a modern kreativitással. Ez utóbbiakat többek között a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szervezésében létrejött programok képviselik, amelyek között találunk olyat is, amit látni kell, de olyat is, amit csinálni kell! Két blokkban zajló vetítéssorozatuk a Magyar Nemzeti Múzeum második emeleti Dísztermében tekinthető meg.  Láthatunk egy válogatást a kortárs költők művei által ihletett animációs versfilmekből, melyeket a MOME hallgatói a Mese Tv-vel együttműködve készítettek. Megnézhetünk továbbá jó pár alkotást a MOME tavalyi és tavalyelőtti végzőseinek diplomafilmjei közül is. A kertben pedig a DEMO, vagyis a Design és Egészség Modell program keretén belül a gyerekeknek tart workshopot egy a MOME végzős és már végzett hallgatóiból álló elkötelezett csapat Mint mondják, számukra a DEMO hobbi és mozgalom egyben. A DEMO célja, hogy a mobiltelefonjukkal összenőtt, naphosszat internetező, számítógépes játékokon szocializálódott gyerekeket érdeklődési körük figyelembevételével terelje a környezetkultúrára való igényesség és egyben az egészségtudatos életmód felé.  Bármiből lehet bármi és bárkiből lehet dizájner.

Azt, hogy a Nemzeti Múzeumban és környékén a Majális hétvégéjén bármi megtörténhet, bizonyítja majd az Aguaviva Formáció is, akik először a 2009-es Múzeumok Éjszakáján vették birtokba a Múzeumkertet, majd a Múzeumok Őszi Éjszakáján a Királylányok messzi földről kiállításhoz kapcsolódóan lepték meg rendhagyó akcióikkal a közönséget, Don Quijote nyomába szegődve. Ezúttal Egyházi Géza, Balogh Anna, Bartsch Kata, Vári-Kovács Péter, Simon Kornél, Harangi Mária és Fisli Éva közreműködésével láthatunk a Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállításában egy mozgó-fénykép-színházi produkciót. És, hogy mire számíthat a közönség? „Szellemjárás az óvóhelyen, mesék a 30-as évek filmvásznán és nézőterén, gyerek-álmok az iskolapadban… Benépesül és jelen lesz a múlt – hiszen minden pillanatban jelen van. Előadásainkat elsősorban a tér szüli, a tér emlékei, amelyet mi magunk is megpróbálunk belakni valahogy. A közönség velünk mozog. Ebből következően sosincs két egyforma út”- fogalmazta meg a formáció egyik alapítója, Fisli Éva.

A Magyar Koronaőrök Egyesülete több száz éves hagyományokat ápol és büszkén viseli a koronaőrök festői egyenruháját. Háromnegyed egykor ünnepélyesen vonulnak be a Múzeum főkapuján, díszőrséget adnak a Koronázási Palást előtt, a II. emeleti József nádor termekben  személyesen is találkozhatunk velük. Kiképzésük nehézségei, ünnepi szolgálatuk különlegességei mellett az öreg koronaőrök   elárulnak néhány történeti érdekességet. Izgalmas tárlatvezetéseken hallhatunk az ókori luxusautókról, híres hangszerekről, a XX. század zseniális feltalálóinak hétköznapjairól is.

A gyerekszínpad programjából nem hiányozhat Vitéz László, de itt tart Fizika Show-t a Csodák palotája is. A Történelmi-Játszó-Téren életre kel a szecesszió világa, pompás kalapokat, könyveket készíthetnek a hölgyek és urak, s az árnyékos Múzeumkertben mindenki megpihenhet ezen a hétvégén.  

A Múzeumok Majálisa minden programja ingyenes!

További információ:
Lovas Judit, program-koordinátor
+36 1 327 77 68
lovas.judit@hnm.hu

www.majalis.hu