Új Pátria sorozat
- 2010-08-15 -
Új Pátria sorozat

Eddig 28 CD készült el az Új Pátria sorozatban, amely az Utolsó óra gyűjtéseinek reprezentatív részét ismerteti meg a hallgatókkal. Az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmusok által támogatott Jövőnk öröksége XX. XXI. projekt keretében összesen 50, eredeti népzenei felvételeket tartalmazó CD jelenik meg 2010 novemberéig, amelyek aztán többek között Európa nagyobb könyvtáraiba jutnak el, hogy az érdeklődők bárhol megismerhessék a Kárpát-medencei hangszeres népzenét.

A Fonó Budai Zeneház és a Hagyományok Háza 800 ezer eurós (kb. 220 millió forintos) támogatást nyert a norvég alaptól, amelyet a Jövőnk Öröksége XX. XXI. projekt keretében többek között arra fordítanak, hogy 50 CD-t jelentessenek meg az Utolsó Óra projekt gyűjtéseinek anyagából.

Az első 28 CD-t 2010. augusztus 12-én, a Sziget Fesztiválon tartott sajtótájékoztatón mutatták be a nagyközönségnek: ezeken többek között erdőalji, észak-mezőségi, gyergyói, szilágysági, vízmelléki, zempléni, szatmári népzene hallható. A több ezer órányi felvételből az adott tájegységeket tökéletesen ismerő szerkesztők (Agócs Gergely, Árendás Péter, Avar Panni, Bodor Anikó, Juhász Zoltán, Kelemen László, Németh István, Pávai István, Vavrinecz András, ifj. Vitányi Iván népzenekutatók) válogatták ki azokat a felvételeket, amelyek leginkább megidézik egy-egy vidék hangszeres népzenéjének jellegzetességeit, hangulatát, sokszínűségét.

A CD-k egyelőre 1000-1000 példányban jelennek meg, ezekből 400 darabot Európa nagyobb könyvtáraiba, zeneiskoláiba és folklórarchívumaiba juttatnak el, hogy a kontinens bármely pontján megismerhető legyen a magyar népzenei kincs. A felvételekbe hamarosan bele lehet hallgatni a www.utolsoora.hu honlapon, 2011 márciusára pedig a teljes gyűjtés meghallgatható, kutatható lesz a Hagyományok Háza honlapjáról: (www.hagyomanyokhaza.hu) elérhető adatbázisban. A tervek szerint az érdeklődők hamarosan a Fonó Budai Zeneház kedvezményes előfizetési akciója keretében vásárolhatják meg a CD-sorozatot. A szerkesztők már dolgoznak a következő 22 CD-n is, ezek várhatóan október végén látnak napvilágot.

A Fonó és a Hagyományok Háza távolabbi tervei között szerepel, hogy amint sikerül a munka anyagi fedezetét előteremteni, ismét kiadják a korábban az Új Pátria sorozatban megjelent 18 CD-t. Ezen kívül újabb lemezeket is szeretnének megjelentetni, hiszen az Utolsó Óra gyűjtései közül még kiadatlan például Bálványoscsaba, Csabaújfalu, Alsójára, vagy éppen Aknaszlatina hangszeres népzenei öröksége.



A Jövőnk öröksége XX. XXI. projekt

A Hagyományok Háza az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmusok támogatásával Jövőnk öröksége XX.  XXI. című, közel 220 millió forint összköltségvetésű projektet valósít meg 2011 áprilisáig.

Magyarországon a XIX. század végétől kezdve történik tudományos igénnyel a magyar népi kultúra feltérképezése. A magyar népdalok leghíresebb gyűjtőit, Kodályt és Bartókot követően Lajtha László, Martin György, valamint tanítványaik és követőik folytatták a folklór gyűjtését. A '70-es években kibontakozó táncházmozgalom komoly lökést adott a gyűjtésnek, így napjainkra óriási tömegű hangfelvétel, mozgókép, fénykép és írott folklórdokumentum halmozódott fel. A XX. század technikai színvonalán rögzített archiválási módok nem időtállóak. Számos gyűjtemény ma már nagyon rossz állapotban van, ezeket meg kell menteni a legkorszerűbb archiválási technikák segítségével.

A Jövőnk öröksége projekt első lépése a Hagyományok Háza tulajdonában levő, több mint 150 gyűjtés bővítése további gyűjtemények megvásárlásával. A második lépés a népzene-, néptánc- és egyéb analóg folklórfelvételek digitalizálása, harmadik pedig a közzététel. A nagyfelbontású, digitalizált és feldolgozott média könnyebben kezelhető és közzétehető formátumokra konvertálva kerül a világhálóra. A Hagyományok Háza a projekt keretében kialakít egy klimatizált, tűzvédelmi szempontból is megfelelő raktárat, ahol a digitális adathordozók optimális körülmények között tárolhatók.

A projekt másik nagy eredménye lesz a kilencvenes évek végén lezajlott Utolsó Óra-program eddig ki nem adott gyűjtéseiből készített reprezentatív CD-sorozat megjelentetése (50 új CD egységes sorozatként, 1000-1000 példányban). Elkészül további hét új szakkönyv a folklórgyűjtések ismeretterjesztő és oktatási célú feldolgozásának eredményeként. A kiadványokból 350 példány az Európában működő nagyobb könyvtárakba, zeneiskolákba és folklórarchívumokba jut el.

A projekt összköltségvetése 800.000 euró (kétszázhúszmillió forint), amelyet 85 százalékban az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok, 15 százalékban a Hagyományok Háza az NKA és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium segítségével finanszíroz.