Armel Operaverseny és Fesztivál 2011.
- 2011-03-12 -
Armel Operaverseny és Fesztivál 2011.


A Szegedi Nemzeti Színház


2011. március 10.- én dr. Solymos László – Szeged várospolitikai alpolgármestere, Bátyai Edina – a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója,  Havas Ágnes – az Armel Operaverseny és  Fesztivál igazgatója, Gyüdi Sándor – a Szegedi Nemzeti Színház zenei főigazgatója sajtótájékoztatót tartottak a budapesti Lengyel Intézetben. Jelen volt Alföldi Róbert a Nemzeti Színház igazgatója is. A sajtó képviselői különlegesen nagy számban jelentek meg.

Havas Ágnes elmondta, hogy az Armel Operaverseny és Fesztivál immáron  negyedik alkalommal kerül megrendezésre, melyben 43 ország jelentkezői mérhetik össze tudásukat.

A versenyben résztvevő társoperaházak: a Szegedi Nemzeti Színház, a Theatre Bienne-Soleure, az Opera Krakowska, a Josef Kajetán Tyl Színház és a Centre for Contemporary Opera.

Az első fordulót Budapesten, Párizsban, Los Angelesben és New Yorkban rendezik, mindegyik helyszínen jelen lesz Kesselyák Gergely, a Magyar Állami Operaház vezető karmestere.

A májusi második fordulónak és az októberi döntőnek Szeged ad otthont. A Szegedi Nemzeti Színház Riccardo Zandonai Francesca di Rimini című operáját mutatja be Juronics Tamás rendezésében.

A svájci Theatre Bienne-Soleure Joseph Myslivecek Antigona című barokk művét tűzi műsorra  Andreas Rosar rendezésében.  A krakkói opera Beata Redo-Dobber rendezésében Viktor Ullmann Atlantisz császára című darabjával nevezett.  A plzeni Josef Kajetán Tyl Színházban Alföldi Róbert dolgozik majd, a versenyprodukció egy klasszikus opera, Verdi Rigolettója lesz. A ünnepelt rendező elmondta, hogy Verdi remekművét modern felfogásban kívánja színre vinni. A new yorki új partner, a Center for Contemporary Opera egy ősbemutatót, Michael Dellaira A titkos ügynök című operáját Sam Helfrich színrevitelében hozza a szegedi - október 6. és 15. között rendezendő -  döntőre.

A fesztivál igazgatója azt is elmondta, hogy a kulturális tárca idén kiemelten támogatja a versenyt valamint, hogy a Mezzo Televízió és az Arte csatorna együttműködése fémjelzi a rendezvényt.

A sajtó képviselői kérdéseikre is kaptak választ. Így megtudhattuk, hogy idén ki mennyivel járult hozzá a finanszírozáshoz. Elmondásuk alapján az Európai Finanszírozási Tárca 200 millió forintot, Magyarország Kulturális Tárcája 40 millió forintot szán az idei rendezvény sorozatra, csaknem 59 millió 900  ezer forinttal kevesebbet, mint az elmúlt 3 alkalommal. Ennek okáról nem kaptunk tájékoztatást.

Tavalyhoz képest a moszkvai helyszínt a los-angelesi váltotta fel, Havas Ágnes okként említette az amerikai  opera megismertetésének szándékát az európai közönséggel.

A virtuális zsűrire vonatkozóan elhangzott, hogy a szervezők arra törekszenek, hogy a zsűriben a világ operaszínpadainak legismertebb személyiségei legyenek, akik viszont elfoglaltságuk miatt egy-két napnál tovább tartózkodjanak az adott helyszínen.

Felvetésként elhangzott a magyar operairodalom megjelenése a repertoárban, amely kérdésre Gyüdi Sándor válaszában ígéretet tett a jövőre nézve és azt sejttette, hogy néhány éven belül egy ősbemutatónak lehetünk tanúi.

Az Operaverseny és Fesztivál eddigi sikerei és a 2011-es program a magyar operának a világ opera színpadai közötti rangos helyét biztosítják.