Külhoni magyar filmek napja
- 2012-05-18 -
KÜLHONI MAGYAR FILMEK NAPJA
2012. május 22. kedd, Uránia Nemzeti Filmszínház
Budapest, VIII., Rákóczi út 21.

Az Égtájak Egyesület 2007-es megalakulása óta vesz részt Magyarország és a határon túli régiók, valamint az egyes határon túli régiók közötti kulturális kapcsolatépítésben, az egyesület szakmai partnerként járult hozzá többek között a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar színházi estek, a Határon túli magyar fiatalok találkozója, az ART-Mozaik Külhoni Művészeti Fesztivál, valamint az Égtájak Művészeti Találkozók megvalósulásához.

2007-ben és 2009-ben – a Külhoni magyar művészeti fesztivál keretében – lehetőség nyílt a határainkon túl élő, alkotó filmművészek és alkotásaik, valamint az anyaország közötti kulturális, filmes kapcsolat megerősítésére.  Májusban újabb alkalom kínálkozik az anyaországi filmbarátok és szakmabeliek számára, hogy e filmmustra segítségével betekintést nyerjenek a legújabb filmekbe, ez alkalommal a Délvidéken, Erdélyben, Felvidéken és Kárpátalján készült alkotásokba. Az elmúlt években készült kísérleti, animációs, dokumentum- és rövidfilmekből Siflis Zoltán Balázs Béla-díjas filmrendező válogatott.

A válogatás keretében több mint 20 alkotás lesz látható, melyek határon túli televíziós (Újvidéki Televízió, Szlovák Televízió Magyar Szerkesztősége, Ungvári Televízió Magyar Szerkesztősége) és filmes (Cinema Filmműhely, Magyarkanizsa, Argo Audiovizuális Egyesület, Kolozsvár, Xantus Film, Kolozsvár, Rex Video Stúdió, Gyergyószentmiklós, Metaforum Film, Palics, Bódva-Völgyi Stúdió, Szlovákia) műhelyekben készültek, de érdekességképpen látható lesz a zentai gimnázium diákjainak gyurmafilmje is.

Ajánlás a filmek elé:

Öröm számomra, hogy mi, határon túli magyar filmalkotók új filmjeinkkel ismét bemutatkozhatunk, immár harmadik alkalommal itt, Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eddig hagyományosan kétévenként megrendezésre kerülő filmprogramok színvonala és sikere most ismét azzal a megelégedettséggel tölt el bennünket, hogy van értelme budapesti barátainkkal közösen szervezni és közben idehaza szorgalmasan forgatni, készülni e nemes szándékú rendezvényre.

A külhoni magyar filmnapok létrejöttéről, célkitűzéséről sok szó esett már. A nemes elhatározás: a határokon túl élő, alkotó filmművészek és alkotásaik és az anyaország közötti kulturális, filmes köldökzsinór létrejötte és fenntartása ismét megvalósult. Egy ideig sajnos úgy tűnt, hogy e hagyomány megszakad, nem lesz folytatása, kormányzati támogatója sem. Szerencse, hogy nem így történt, mert továbbra is van az anyaországban néhány elkötelezett megszállottja az ügynek, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy teret és lehetőséget teremtsen, ha csak egy napra is, a határon túli magyar filmalkotások számára... Mert a külhoni magyar filmes nap, soha jobb alkalom – mondjuk ki egyenesen – az egyetlen alkalom mindazon anyaországi filmbarát és szakmabeli számára, hogy e filmmustra segítségével betekintést nyerjen legújabb filmjeinkbe. Ez alkalommal a Délvidéken, Erdélyben, Felvidéken és Kárpátalján készült filmekbe.  

A szülőföldön forgatott filmjeinkkel hoztunk egy szeletet kultúránkból, hétköznapjainkból, aggodalmainkból és értékeinkből. Mint minden művészet, a film is akkor hat igazán, ha a vásznon kibontakozó sorsok kapcsán fogékony nézőre talál. Abban hiszünk és bízunk, hogy mennél több ismeretet, filmes ismeretet, élményt kap a néző az adott határon túli régióról, annál több húr pendül meg benne egy-egy film láttán. Ezért elismeréssel gondolok kollegáim áldásos és értékteremtő munkájára, mert az értékteremtés és -nyújtás szándéka minden filmalkotásban egyformán benne van, amivel az alkotók a határokon kívül élő magyarság nemzeti öntudatát és az anyaországhoz tartozás tudatát is kifejezik és erősítik.
E gondolatok jegyében ajánlom szíves figyelmükbe az elmúlt évek külhoni filmes terméséből összeállított sokszínű filmprogramot.

Siflis Zoltán, Balázs Béla-díjas filmrendező, Szabadka

Program:

10.00–12.00 óra, Kávézó

Megújította film- és médiatámogatási rendszerét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a program a Magyar Média Mecenatúra nevet kapta.
A Magyar Média Mecenatúra programról szakmai konzultációt tart az Uránia Nemzeti Filmszínház Kávézójában május 22-én, kedden délelőtt 10 és 12 óra között
Dr. Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja és Vitézy László filmrendező, a pályázatokat elbíráló szakmai bizottság elnöke.

Az animációs filmek gyártásának támogatására kiírt MACSKÁSSY GYULA-, a dokumentum­filmek gyártásának támogatására kiírt EMBER JUDIT-, továbbá az ismeretterjesztő filmek gyártásának támogatására kiírt KOLLÁNYI ÁGOSTON-pályázat részleteiről előzetes információk a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap honlapján olvashatók:
http://tamogatas.mtva.hu/index.php?p=palyazatok&act=lst&t=1&mid=36&m1=34&m2=36

FÁBRY TEREM:

16.00 óra

DOMINÓ – kísérleti film (3’)
Egy fiú régi játékával kezd játszani. A dominók nem várt dologhoz vezetnek.
Rendező-operatőr: Kovács Ákos, Szabadka, Szerbia

LENNÉK VALAKIÉ – kísérleti film (4’)
Etűd a magányról, a kétségbeesésről és a valahová, valakihez tartozásról.
Rendező-operatőr: Kovács Ákos, Szabadka, Szerbia

SZUFLA – kisjátékfilm (7’30’’)
Tóparti szerelmi háromszög, kifulladásig.
Szereplők: Goitein Gergely, Porzsolt Erzsébet
Rendező-forgatókönyvíró: Bán Attila, operatőr: Csata Hanna, vágó: Moldovai Katalin, zene: Nagy Zoltán, hang: Hídvégi Dániel, Veiszenbacher Tibor
Producer: Durst György, Zágoni Bálint

HERNYÁK ÉS A MAGYAR BOR – dokumentumfilm (5’)
Közgazdásznak indult. Csantavérről (Délvidék) jött. A délszláv háború poklát el akarta kerülni, mert élni és alkotni akart. Az első állomás Kecskemét, kereskedett, elbukott, felállt, lenyomták, újra felállt. Aztán megismerte Etyeket és a szőlőt. Megnyerte az első borversenyt, amelyen elindult. Azóta készít a családtagjaival pezsgőt és brandyt, törkölyt. A birtokon szőlők, hordók, kis pince, kutyák, macskák és borok. Laci tudja talán legjobban, mi, ha magyar, és mi, ha nem magyar.
Rendező: Tolnai Szabolcs, operatőr: Kiss Aurél
Producer: Kormos Gyula Krisztián, Wizner Balázs
Gyártó: Metaforum Film, Budapest – Palics, Szerbia

BURÁNY ÉS A MAGYAR JAZZ – dokumentumfilm (5’)
Burány „Pöcök” Béla vajdasági. Mentőorvos és profi szaxofonista. Érti, érzi és tudja, mi a népzene, mi a magyar jazz. Koncerteztünk és mentőztünk vele.
Rendező: Tolnai Szabolcs, operatőr: Kiss Aurél
Producer: Kormos Gyula Krisztián, Wizner Balázs
Gyártó: Metaforum Film, Budapest – Palics, Szerbia

„HAZA-VÁR” – videoklip (3’35’’)
Bensőséges zenés-verses vallomás édes anyanyelvünk szeretetéről, nemzetünk iránti hűségről, a szülőföldbe ágyazott gyökerekről.
Operatőr-rendező: Nagy István, zeneszerző-vágó: ifj. Nagy Imre, szöveg: M. Molnár László
Gyártó: BÓDVA – VÖLGYI STÚDIÓ, Szlovákia

ÚTON-ÚTFÉLEN – dokumentumfilm (50’)
A film a Blaha Lujza téri késelőként elhíresült 11 éves roma gyerek, Gábor István Pardelean történetét mutatja be.  Az eset néhány évvel ezelőtt két ország törvénykezését bolygatta fel. A történeten keresztül a kisebbség és a többség közt kialakult konfliktushelyzeteket ismerhetjük meg, a megoldások kutatása helyett azonban az eseményekre és emberi hátterük bemutatására esik a hangsúly. Megdöbbentő, szívszorító, néhol nyomorúságosan vicces „never ending story” happy end nélkül.
Írta és rendezte: Szabó Attila, operatőr: Simó Csaba, Ferencz Hunor, Fazakas Szabolcs, vágó: Szabó Attila
Gyártó: AVES-Média Kft., Székelyudvarhely, Románia

17.30 óra

OSZT AKKÓ INDULUNK... – dokumentumfilm (18’)
Filmünk főszereplője egyszerű, hétköznapi ember, aki a természethez alkalmazkodva, ősei útján járva keresi kenyerét, éli mindennapjait. A film betekintést nyújt a tanyavilág varázslatos életébe, a juhászmesterség szépségeibe és nehézségeibe. Ez csupán egy nap története az egyszerű hétköznapok végtelen sorából, de azon túl emlékeket idéz dédanyáink és dédapáink korából, amikor még mindenki így élt…
Rendező-operatőr: Csubriló Zoltán, Magyarkanizsa, Szerbia

VÉGTELEN PERCEK – kisjátékfilm (19’)
Egy nyári délután valaki lecseppenti magát kávéval, valaki galambot etet, valaki darazsat öl, valaki meghal, valaki menekül, valaki másol, valaki rádiót hallgat, valaki telefonál, valaki… És ezek közt talán van némi összefüggés.
Szereplők: Bíró József, Honti György, Losonczi Kata, Varga Csilla,Tamási Zoltán, Lass Bea, Szalontay Tünde
Forgatókönyvíró-rendező: Felméri Cecília, operatőr: Réder György, vágó: Politzer Péter, gyártásvezető: Naszódi Katalin, látványtervező: Sztevanovity Sandra
Gyártó: Inforg Stúdió
Co-producer: Laokoon Film, Argo Audiovizuális Egyesület, Kolozsvár, Románia

ÉJSZAKA A FÖLDÖN, KOLOZSVÁR – kisjátékfilm  (18’)
Kolozsvár, éjjel egy óra. Boti, a székelyföldi egyetemista barátnőjéhez rohanva taxiba ül. A sofőr ötven körüli román férfi, akinek sajátos ötletei vannak a megromlott román–magyar kapcsolatok helyreállítására vonatkozóan. Egy átjárónál szinte elütnek egy iskoláskorú párt, a fiúról kiderül, hogy a taxis fia, aki éjszaka kiszökött magyar barátnőjével találkozni…
Szereplők: Virgil Müller, Pál Botond, Székely Attila, Horváth Orsolya, Gergely Katalin
Forgatókönyvíró-rendező: Visky Ábel, operatőr: László Loránd, díszlet, jelmez: László Loránd, Visky Ábel

18.30 óra

NYUGATI FOGSÁG – dokumentumfilm (80‘)
 A 2. világháború befejeztével több tízezer, leventeként besorozott, majd német hadvezetés alá tartozó, tizenéves magyar katona került a nyugati hatalmak fogságába.  Közöttük volt az a közel félszáz levente, akik Felvidékről, Szepsiből kerültek ki a frontra. A hazatérők számára nehezítő körülmény volt, hogy sokukat már nem az az ország fogadta, amely elengedte. A felvidékieknek is legnehezebb a hazatérés volt, mert Csehszlovákia területére kerültek, ahol a német ruhába bújtatott egykori magyar katonákat koncentrációs táborba zárták.
Forgatókönyvíró-rendező: Bartók Csaba
Gyártó: Regfilm, Szepsi, Szlovákia

20.00 óra

JANOVICS JENŐ, A MAGYAR PATHÉ – dokumentumfilm (62’)
Az 1910-es évek eleje: a film még inkább vásári mulatság, mint művészet, mégis sokan a színház jövőjét féltik tőle. Korának legjobb színházigazgatója, Janovics Jenő azonban mindenki megrökönyödésére mozit hoz létre, később pedig filmgyárat alapít. Filmjeivel történelmet ír, és hamarosan Kolozsvár egyik leggazdagabb polgára lesz. A világháborút követően azonban a jelentős vagyonnal rendelkező Janovics olyan áldozatokat hoz színházának érdekében, amelyekhez hasonlókat talán ma sem hozna senki.
Szereplők: Balogh Gyöngyi, Bárdi Nándor, Csomafáy Ferenc, Ferenczi Szilárd, Kötő József, Senkálszky Endre, Marian Tutui
Forgatókönyvíró-rendező: Zágoni Bálint, operatőr: Bántó Csaba, Filep Farkas, Keresztes Péter, Székely Róbert, vágó: Bertóti Attila, zeneszerző: Darvas Kristóf    
Producer: Zágoni Bálint
Forgalmazó: Filmtett Egyesület, Kolozsvár, Románia

21.00 óra

KILÁTÁS A VARJÚVÁRBÓL. Kós Károly nyomdokain Kalotaszegen – dokumentumfilm (49’)
Egy legendás, romantikus, kőből-fából épült, tornyos, erdőalji ház valahol Kalotaszegen.
 A „Varjúvár”, Kós Károly 1909-ben tervezett, egy évre rá megépült sasfészke, családi háza, művésztanyája, ma már kultúr- és irodalomtörténeti legenda, zarándokhely.
Megfordult itt a kor számos személyisége, írók, művészek – közöttük Dsida Jenő és Móricz Zsigmond is. A dokumentumfilm felidézi Kós Károly szellemiségének világát, kötődését a szülőföldhöz, a kies kalotaszegi tájhoz, a havasalji emberekhez. A filmben megszólal Kós Károly a forgatások idején még közöttünk lévő, utolsó élő gyermeke, a kilencven esztendős Kós András szobrászművész, aki végigvezeti a nézőt a Varjúvár szobáin, a toronyszegleteken, elidőzik a családi tűzhely, a kandalló padkáján, miközben felhangzanak a „Régi Kalotaszeg” veretes sorai a ma lakatlan, kulcsra zárt szellemházat körülölelő kalotaszegi dombhátak és daraberdők kulisszái között.
Készítette: Xantus Gábor és Xantus Áron
A XANTUS FILM DOCUMENTARIES (Kolozsvár, Románia) produkciója

ZENÉVEL ÉS SZÍNEKKEL ÉRKEZEM – dokumentumfilm (25’)
Portréfilm a Szabadkán élő Miroslav Jovančić sokoldalú művészről, aki módszeresen és következetesen építette képzőművészeti opusát, mégpedig igen sajátos módon, mert festészete szorosan kötődik a zenéhez és az irodalomhoz is. Ez a művészeti ágak közötti áthallás, ez a kulturális információkban bővelkedő alkotói kifejezésmód teszi izgalmassá és egyedivé művészetét. Van benne ugyanakkor misztikum, hangulat, titokzatosság, de nem nyomasztó, nem kelt az emberekben borús gondolatotokat. Boldogságot sugall.
Forgatókönyvíró-rendező: Fejős Csilla, operatőr-vágó: Iván Attila
Cinema Filmműhely, Magyarkanizsa, Szerbia


CSORTOS TEREM:

16.00 óra

KICSI KLÁJD ÉS A NAGYVILÁG – animációs kisfilm (15’)
Készítette: Kecsenovity Egon, Zsolnai Ákos
Bolyai Filmműhely, Zenta, Szerbia

SUTI. AKINEK NAGYSZŐLŐS A VILÁG KÖZEPE – dokumentumfilm (25’)
„Az ember nem választhatja meg születésnapját, sem szülőhelyét, sem anyanyelvét. Bárhogy alakul a sorsa, mindez végigkíséri az életét.” A Nagyszőlős a világ közepe című albumban olvashatjuk ezeket a sorokat. „Suti” Weiss Sándor, alias Yitzhak Livnat 1930-ban csehszlovák alattvalónak született. Skultéty Csaba írja róla: „Magyar zsidó, zsidó magyar, huszadik századi kárpátaljai sors az övé és a rokonaié, akik megjárták a poklok poklát. Pedig másra számítottak 1939-ben, amikor Nagyszőlős ismét magyar lett…”
Hosszú évtizedek telnek el, Suti megtagadja gyermekkorát, anyanyelvét, gyűlöl mindent, ami magyar. Aztán a múlt század nyolcvanas éveinek elején Zürichbe látogat a feleségével...
Szerkesztő-rendező: Debreceni Mihály, operatőr: Kele Andor, Dörflinger László, vágó: Városi József
Gyártó: MTV, Budapest – Ungvár, Ukrajna

Seja bem – vindo na nova pátria. Üdvözöljük az új hazában – dokumentumfilm (30’)
Kevesen tudják, hogy Brazíliában mintegy százezer magyar él, legtöbben Sao Paulóban és Rio de Janeiróban laknak. Nagy részük második és harmadik generációs magyar, akiknek szülei vagy nagyszülei a 20. század viszontagságai elől menekültek Dél-Amerikába. Stábunk őket látogatta meg a 2012-es karneváli szezonban.
Készítette: ifj. Debreceni Mihály
Gyártó: MTV, Budapest – Ungvár, Ukrajna

17.15 óra

„Ahonnan elindultam…” – dokumentumfilm (30’)
A portré-dokumentumfilmből megismerhetjük Koncsol László felvidéki irodalomkritikust, esszéírót, hely- és művelődéstörténészt, költőt, műfordítót, szerkesztőt.
Szerkesztő-rendező: T. Nagy Imre, operatőr: Nagy István, vágó: ifj. Nagy Imre
Gyártó: BÓDVA – VÖLGYI STÚDIÓ, Szlovákia

Ipoly-hidak – dokumentumfilm (26’)
A dokumentumfilm a két újjáépített Ipoly-híd születését, építésének egyes szakaszait mutatja be. A filmben megszólalnak azok a személyek, akik még emlékeznek a régi hidakra, akik elindították az újjáépítést, és azok a politikusok, akik a hidak alapköveit elhelyezték. A film emléket állít az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás első elnökének, a folyamat egyik elindítójának, mozgatórugójának, Molnár Katalinnak.
Szerkesztő, operatőr, vágó, rendező: Gál Sándor
Gyártó: Szlovák Televízió Magyar Szerkesztősége

18.30 óra

MEGNYITÓ:

Így veszett el Erdélyország 1940–1944 – dokumentumfilm (55’)
A film Erdély II. világháborús eseményeit dolgozza fel a magyar honvédek bevonulásának örömteli pillanataitól a Székelyföld hadszíntérré válásának, majd Erdély feladásának mozzanatáig. A filmben egykori katonák a riportalanyok, akik élményeikről mesélnek, s mikor már meseszerűvé válna mindaz, ami megtörtént, a hadtörténész szakszerű összefoglalója rávilágít a háború mögött történő politikai „húzásokra”, a kisded, néha személyes érdekhajhászásokra, melyeknek tétje ország, nemzet.
Rendező-operatőr-vágó: Zsigmond Attila, riporter: Bajna György, narrátor: Barabás Árpád, Bíró Zoltán
Gyártó: Rex Video Stúdió, Gyergyószentmiklós, Románia

19.30 óra

Elveszettek a történelemben – dokumentumfilm (60’)
Történelmi adatok szerint a Duna menti németek száma a Vajdaságban a II. világháború előtt több mint ötszáztízezer volt. Az emberek többnyire földműveléssel foglalkoztak. Szorgalmasak voltak, és a lakosságon belül a leggazdagabb réteget képezték. A háború előtt a tartomány három legnagyobb nemzeti közössége a szerb, a német és a magyar jól megvolt egymással! A háború után elvették a vagyonukat, és gyűjtőtáborokba zárták őket, ahol az adatok szerint hozzávetőleg hatvanezren haltak éhen vagy lettek betegség áldozatává. A dokumentumfilm túlélők, szemtanúk, történészek vallomásai alapján tárja fel és járja körül ezt az időszakot.
Forgatókönyv: Hübsch Éva, operatőr: Hoffman Artúr, rendező: Rác Maronka Etelka
Gyártó: Media News, Újvidék, Szerbia

20.45 óra

Köszönöm, jól – játékfilm (40’)
Egy idős házaspár és gyerekeik családi viszonyaiba pillanthatunk be, amelyben teljes mértékben tükröződik az emberi kapcsolatok destrukciója a gazdasági krízis hátterében: szociális érzékenységgel látleletét adva annak is, ahogy egy családon, rokonságon belül alakul a magyar–szlovák viszony.
Szereplők: Várady Béla, Mokos Attila, Molnár Xénia, Ferenczy Anna, Zuzana Mauréry, Milan Vojtela, Csekes Ábel, Barborka Illithová, Juraj Johanides, Jana Majeská, Eva Pavlíková és mások
Forgatókönyv: Marek Leščák és Prikler Mátyás, vágó: Maroš Šlapeta és Zuzana Cséplő, operatőr: Milan Balog, rendezte: Prikler Mátyás, Pozsony, Szlovákia