Digitális Filmnapok a Filmlaborban
- 2013-04-05 -
2013. március 21-22.-én a Magyar Filmlaborban
18. alkalommal rendezték meg a Digitális Filmnapokat

Ilyenkor főleg HSC-tagok, illetve a HSC Stábiskola diákjai jelennek meg, és a legújabb technológiákról és eszközökről hallgatnak meg különböző előadásokat és bemutatókat.
Idén megjelent többek közt a Penna-Média Kft., akik a Canon termékeket mutatták be, illetve a Rexfilm Sony termékekkel és a Panasonic is képviseltette magát.
 

A csütörtöki napon Kende János, a HSC elnöke nyitotta meg az eseményt. Ezek után Aradi László tartott egy rövid tájékoztatót az utómunkákat végző laborok jelenlegi helyzetéről. Kiderült, hogy a digitális technika térnyerése egyre inkább veszélyezteti a kémiai laborok sorsát, viszont emellett több digitális laborra van szükség. A Sony pedig a Super 35mm sikeres bevezetésével előreláthatóan még pár évre életet lehelt a celluloid-alapú forgatási nyersanyagokba.

Rák József, egyetemi docens NEXT címmel a jövőben szóba jöhető technológiákról, és azoknak a létjogosultságáról tartott előadást. A 4K már valóság, semmi misztikum nincs benne, elérhető áron kaphatunk ilyen kamerákat is, a 8K már szintén használatban van, bár félig-meddig kísérleti státuszban. Sőt! A japánokkal kapcsolatban 16K-ról is felreppentek hírek. De jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy van-e rá szükségünk? Hiszen legtöbbször már a FullHD-t is „tökéletesnek” látjuk, a mozikon kívül pedig egy átlagos otthoni TV-n még jó ideig nem fog feltűnni a 4K minősége, főleg a méretek és a technika ára miatt. Jelenleg a legnagyobb hasznát abban találhatjuk, hogy az utómunkát, javításokat több pixelből lehet megoldani, így kevésbé kell a minőségromlástól félni, ha a végeredményt példának okáért FullHD-ban jelentetjük meg.

Egy rövidebb előadás keretében a livestreamről és az ily módon közvetített védett tartalmakról hallhattunk. Különböző szoftveres és hardveres módjait ismertük meg ezen tartalamk védelmének, illetve a fizetési módokkal kapcsolatban is esett pár szó.

Délután a már említett Super 35mm-es kamerákról tartott Dénes Zoltán operatőr részletes előadást, 4 új Sony modellt mutattott be. A 4K felbontás mellett érdekes adat talán az, hogy FullHD minőségben 120, illetve 240-szeres lassítás is elérhető, ha pedig bevállaljuk a minőségromlást, akkor akár 960-szoros lassítás is elérhető. Ez főleg különböző tesztekhez ajánlott.

A folyosón a Sony kamerákat ki is lehetett próbálni, de sajnos a közepes méretű LCD tévén nem látszódott a 4K minősége, így inkább az volt az élmény számomra, hogy ilyen színvonalú kamerát kezelhettem. Emellett voltak Panasonic kamerák is, illetve egy Arri is, 6-féle fix objektívvel, és sliderek, lámpák, steadycamek.

Pénteken a Panasonic 3D Technológiája volt terítéken. Kerekes Gábor elmagyarázta a működését, majd rátértek a kameratípusokra. Ez az előadás sajnos még jobban meggyőzött azon véleményemmel kapcsolatban, hogy a 3D zsákutca a fejlődés tekintetében. Lehet, csak azért, mert az előadó nem igazán érezte magát otthon a közönség előtt, és így eléggé szegényesre sikeredett, és vontatott volt. Másrészt az Avatart dícsérte (s pozitív dologként értékelte, hogy a 3 órából 45 perc lett kamerával forgatva kb), amely film az én szememben nem sok értéket képvisel.

A következő előadás viszont kárpótolt. A Canon termékekről szóló előadás annyira gördülékenyen ment, annyira profin volt összeállítva, hogy majdnem én is elgondolkoztam azon, hogy rohanok a boltba, és veszek egy Canon 1DS-C-t. Ráadásul körbe is lett adva ez a DSLR gép, amely mérete és súlya egy fényképezőhöz képest nagy, viszont az egyetlen gép, ami külső rögzítő nélkül is tud 4K-s felvételt készíteni.

Az utolsó előadás a kodekekről és tömörítési módokról szólt, ám erre sajnos egyéb elfoglaltságom miatt nem tudtam ottmaradni.

Mindenképpen óriási élmény volt testközelből látni ezeket az új technológiákat és eszközöket, remélhetőleg jövőre is ott leszek, és még több újdonságot látok majd.

Lovizer Tamás
THÉBA Művészeti Akadémia
mozgóképgyártó szakos hallgató