Éder Vera fotókiállítása
- 2014-05-09 -
Éder Vera fotókiállítása a „Matrica” Múzeumban
„A kékszakállú herceg vára - A férfi és a nő erőviszonyai"

...címmel nyílik kiállítás 2014. május 12-én 17 órakor a százhalombattai „Matrica” Múzeumban, Éder Vera fotográfus munkáiból. A kiállítást megnyitja Vicze Magdolna PhD, a múzeum igazgatója.



A kiállítás anyaga Cser Krisztián basszus operaénekes és Vizin Viktória mezzoszoprán operaénekesnő és a fotós közreműködésével valósult meg, mely egyéni látásmódban jeleníti meg a művészeket és a darabot. A 2013 nyarán készült sorozat három ember a két szereplő és a fotós gondolatainak képi lecsapódása, Bartók Béla és Balázs Béla „A Kékszakállú Herceg vára” operájának boncolgatása, ki Judit és mit akar Kékszakálltól, és fordítva. A két művész énekelte a szerepet többször különböző rendezői felfogásokat megmutatva, most a fotós felkérésére saját véleményüket formálhatták meg a gép lencséje előtt a műteremben. A kapuk adták a támpontot, de ezen belül maguk mozogtak a zene és a szavak hatására, egymás felé, vagy épp ellen, a fotográfus pedig kérdezett, világított, kimondott egy-egy hangsúlyos szót. Közel kilenc órás munka végére érkeztek, mire lett egy kerek történetük, melyet elmesélnek a képekkel a közönségnek. Mire végére értek a történetnek, akár azonnal újból is kezdték volna a fotózást, egy másik út megmutatását, mert rengeteg verziót tesz lehetővé a mű.
E pillanatok megmutatásával különleges utazást tehet a látogató a kiállításban a művészek és a fotós közös gondolatisága között.

A kiállítás a „Matrica” Múzeumban június 9-ig látogatható

Helyszín: „Matrica” Múzeum – 2440 Százhalombatta, Gesztenyés út 1-3.
Információ: T: 06 30 9966 045, 06 23 354 591

http://www.matricamuzeum.hu; www.facebook.com/matricamuzeum
http://www.matricamuzeum.hu/kiallitasok/jelenlegi/kekszakallu-herceg-vara-a-ferfi-es-a-no-viszonya
http://edervera.wix.com/bluebeardscastle#!gallery/cwvn

Éder Vera fiatal fotográfusként:

Munkáját Miskolcon kezdte egy helyi napi és hetilapnál, majd a Miskolci Nemzeti Színház hivatalos fotográfusa lett. Innen került a Budapesti Operettszínházhoz. Színházi és rendezvényfotósként sok felkérése van. Leginkább a színházi világ fotográfusa. Mint a Rózsavölgyi Szalon fotográfusa, a MÚOSZ a hét fotósának választotta. A Rózsavölgyi Szalon, a Budapest Bábszínház és a Budapesti Operettszínház hivatalos fotográfusa.
Dolgozott a Cervantes Spanyol Intézet, az Izraeli Nagykövetség rendezvényfotósaként is.
2013 januárjától Gálos Mihály Samuval önálló műtermet hozott létre Abrakadabrafotó néven.

Gyermekkora óta tudja, hogy a fotózás varázslat.
„Elbújunk a gépünk mögé, ráhelyezzük a szemünket a keresőre és tőlünk függ, mikor exponálunk. A pillanat  megáll, az idő eltűnik, részesévé válunk egy olyan pillanatnak, ami egy sóhajtásnyi  idő után már történelem. A jó fotó a történelem részesévé teszi a nézőt az által, hogy hat rá ez a pillanat. Hiszek abban, hogy az ihlet univerzális. Olyan, mint egy pillangó, amely mindnyájunkra rászáll – tőlünk függ, hogy képesek vagyunk-e látni, láttatni. Nem tarthatjuk magunkénak soha. Akkor válik értékessé, ha hagyjuk tovaszállni, hogy más is gyönyörködhessen benne.”
Éder Vera, az egyik legsokoldalúbb, legszínesebb alkotó, akinek munkája, hivatása, szolgálata a fotográfia. 1996-ban kezdett el fotózni, Miskolcon a helyi napilapoknál volt tanuló, majd fotóriporter. A színházi fotózást a Miskolci Nemzeti Színháznál kezdte, majd a Miskolci Opera Fesztivál fotográfusa lett, azóta is rendszeresen dolgozik velük. 2006-ban a fővárosba költözött, néhány évig  az Operaház fotósa volt. Ebben az időszakban kezdte el a reklám és divatfotózást.

1996-1998 miskolci Új Észak napi és Új Hírnök hetilapnál tanuló, majd fotoriporter
1998-2005 Miskolci Nemzeti Színház hivatalos fotográfusa
2001-2004 Budapesti Operettszínház hivatalos fotográfusa
2001-2005 Miskolci Nemzetközi Operafesztivál hivatalos fotográfusa
2001-2006 Veszprémi Összművészeti fesztivál meghívott fotográfusa
2003-tól a Pentaton művészügynökség rendezvényeinek, koncertjeinek fotósa
2007-2009 a Cervantes Spanyol intézet rendezvényeinek fotósa
2009-2011 az Izraeli Nagykövetség rendezvényeinek fotósa
2011-ben a SZIGET fesztivál hivatalos fotósa
2005 Decemberétől  2011 januárjáig a Magyar Állami Operaház hivatalos fotográfusa
2008-tól újra a Budapesti Operettszínház hivatalos fotográfusa.
2012-től a Rózsavölgyi Szalon és a Budapest Bábszínház hivatalos fotográfusa
2013 januárjától az Abrakadabrafoto tagja