Kocsis Zoltán
- 2016-11-11 -
Az űr felmérhetetlen
2016. november 6-án elhunyt Kocsis Zoltán

Hallottunk róla, hogy beteg, de mégsem hittük, hogy valóban sebezhető. A nagy személyiségekről mindig azt hisszük, hogy halhatatlanok. Vagyis reménykedünk benne, mert ezt akarjuk hinni. Ezért megdöbbentő és váratlan volt a hír:

Hatvannégy éves korában, vasárnap elhunyt Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester.

"A Nemzeti Filharmonikusok mély gyásszal tudatják, hogy Kocsis Zoltán hosszú, méltósággal viselt betegsége után ma délután meghalt. A halála utáni űr felmérhetetlen." - közölte a zenekar 2016. november 6-án.

És nem vigasztalja sem a családot, sem a barátokat, sem a munkatársakat, sem minket egyszerű zeneszerető embereket, hogy Ő most már valóban halhatatlan.

(Andor Edit)

Már 25 évesen Kossuth-díjas

Kocsis Zoltán hároméves korában kezdett el zongorázni. 1957 és 1963 között a Fővárosi Zeneiskola Szervezetben, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán tanult Kadosa Pál és Rados Ferenc tanítványaként.

Nemzetközi ismertséget 18 éves korában szerzett, mikor a Magyar Rádió Beethoven-versenyét megnyerte. 21 évesen megkapta a legrangosabb zenei kitüntetést, a Liszt Ferenc-díjat. Néhány év alatt meghívás meghívást követett a világ minden jelentős zenei központjaiba és fesztiváljaira.


© Urbán Tamás fotója

Huszonöt évesen már megkapta a magyar állam által művészeknek adható legmagasabb kitüntetést, a Kossuth-díjat, és fellépett a világ számos vezető zenekarával, mint például a Berlini Filharmonikusok, a Royal Philharmonic Orchestra, a Bécsi Filharmonikusok, a Chicagói Szimfonikus Zenekar, a San Franciscó-i Szimfonikus Zenekar.

1983-ban Fischer Ivánnal megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart. 1984-ben az Érdemes művész címet, hat évvel később a Kiváló művész címet is megkapta. 1987 óta karmesteri pályája mellett komponál is. Hosszú éveken át a Philips Classics exkluzív művésze volt.

Kocsis Zoltán 1997 őszétől a Nemzeti Filharmonikus Zenekart vezette. Az elmúlt években a Nemzeti Filharmonikusokkal Európa számos országában, valamint Japánban és az Egyesült Államokban turnézott. A közönség világsztárokat megillető lelkesedéssel ünnepelte.

2005-ben másodjára is megkapta a Kossuth-díjat. 2010. január 16-án mutatták be a Művészetek Palotájában Arnold Schönberg Mózes és Áron című operáját, a Kocsis Zoltán által megkomponált harmadik felvonással együtt.

Minden év május 30-án megtartott születésnapi koncertjének bevételét élete végéig a Gyermekmentő Szolgálatnak ajánlotta fel.
(Forrás: HVG)