André Rieu nyári koncertje a magyar mozikban
- 2017-07-19 -
Idén is közvetítik André Rieu hagyományos nyári koncertjét a magyar mozikban

A világhírű holland hegedűművész hagyományos júliusi koncertjére a világ minden tájáról több tízezer rajongó érkezik Maastrichtba. A három órás műsort nem csak a helyszínen élvezheti a közönség, műholdas közvetítéssel világszerte, köztük Magyarországon kilenc helyszínen is bemutatják a filmszínházakban.



A több mint 40 millió eladott albumot és DVD-t, számos nagy sikerű világturnét és budapesti koncertet maga mögött tudó, sokak által a „Keringők királyának” is nevezett André Rieu minden év júliusában nagyszabású koncertet ad szülővárosában, a középkori emlékeket őrző Maastrichtban. A koncerten állandó zenekara, a 60 tagú Johann Strauss Orchestra mellett nemzetközi sztárvendégek, szoprán és tenor énekesek is közreműködnek, Rieu pedig igazi hangszer-ritkaságon, egy 1732-es Stradivari-hegedűn játszik. Ezek a maastrichti esték André Rieu évente több mint 600.000 nézőt vonzó világturnéinak a legnépszerűbb epizódjai. 2016-ben hetven országból több mint 80.000-en utaztak Maastrichtba, hogy részt vegyenek az élő koncerten és világszerte további negyedmillió rajongó követte az eseményt a mozivetítéseken.

Magyar feliratos előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=20gqD1zO1E8

A legnépszerűbb keringő klasszikusokból, opera- és operett áriákból, musical- és filmzene betétdalokból, pop- és világzenei feldolgozásokból összeállított három órás műsort műholdas közvetítéssel juttatják el a vetítővásznakra. A szervezők évről évre egyre magasabb színvonalú rögzítési technikákat alkalmaznak, hogy a nézőknek hasonló koncertélményben legyen részük, mintha ott lennének a helyszínen. A moziközvetítés házigazdája Charlotte Hawkins, aki közvetlenül a koncert befejeztével egy rövid interjút készít André Rieu-vel, amit kizárólag a mozinézők láthatnak. A 2017-es koncert különlegessége, hogy idén ünnepli 30. születésnapját az Andre Rieu által alapított Johann Strauss Orchestra. A válogatott zenészekből összeállított, kezdetben még csekély létszámú maastrichti zenekar az első időkben még André fiának általános iskolai osztálytermébe jártak próbálni, azóta már a világ legnevesebb stadionjaiban és koncerttermeiben játszhatnak.

A popzenei stadionkoncertekkel vetekedő látványvilágú koncertet idén már 9 magyarországi helyszínen is élvezheti a közönség, a színpadi produkciók moziközvetítéseire és filmklasszikusok újbóli bemutatására specializált Pannonia Entertainment forgalmazásában. Budapesten július 27-én a Pesti Vigadóban, 28-án a Puskin Moziban, 29-én a csepeli Kultik Moziban és augusztus 4-én a Várkert Bazárban vetítik, emellett többek között Pécsett, Szolnokon és Szegeden (július 22.) és Szombathelyen (július 28.) is műsorra tűzik André Rieu 2017-os maastrichti koncertjét.

https://www.youtube.com/watch?v=20gqD1zO1E8

Letölthető képanyag és plakát:
http://pannonia-entertainment.com/Andre-Rieu-2017_KEPEK-PLAKAT