A művészet végigkíséri az emberiség történelmét . A tánc, a pantomim megjelenése még a beszédet is megelőzi. Amíg ember él a Földön a művészet is él.

Nemcsak a fák nem létezhetnek gyökerek nélkül, az ember sem. Az ember gyökereit az a kulturális közeg jelenti amiben született, nevelkedett. Ezek a gyökerek érző idegszálak, amelyek – bárhol is járjon a nagyvilágban – a szülőföldhöz kötik. Személyisége kiteljesedhet, mert tudja, hogy hová tartozik, egy közösség tagja. A gyermekkor meséi és hiedelmei, a nagyszülők, szülők, a rokonság szokásai, a megszokott tárgyak, a dalok hangzásvilága, táncok, öltözék, ízlés, színvilág, a közösség moralitása -  mind a gyökerek ágait jelentik.

Magyarországon a nemzeti öntudat helyett az elmúlt rendszerben a proletár internacionalizmusban való feloldódást ajánlották lehetőségként. Most pedig a globalizáció szemfényvesztő és értékvesztő média világa varázsolja el a fiatalokat, a társadalom jelenleg pillanatnyi érdekek mentén szerveződik. A valódi etikai, morális, emberi, esztétikai, művészi értékeket kiszorítják a tömegcikkek, melyek szinte azonosak New-Yorktól Hódmezővásárhelyig. Az értékvesztés, identitásvesztés ellensúlyozása a család, az iskola, a közösség (és a politikai döntéshozók) feladata.
Az ember nem tud  teljesen egyedül élni, több ezer idegen ember között pedig elveszettnek érzi magát, szüksége van egy szűkebb közösségre, ahol személyisége kiteljesedhet, akikkel kommunikálva valóban emberi életet élhet. Ezért van szükség a lokális identitás kialakítására. Saját közösségünk és más közösségek kultúrájának megismerése egyrészt segít egy egészséges én-kép kialakításában, másrészt a másság elfogadásában: hiszen ha „én”, „mi” különbözünk másoktól, akkor természetes, hogy mások is különböznek tőlünk, mindenféle rangsorolás nélkül. Hiszen egy multikulturális, inter-etnikus világban élünk, ahol a globalizáció térhódítása mellett meg kell találnunk saját helyünket. Gyáni Gábor szavaival élve „a hagyomány által megszentelt világban” a család és az adott település közössége jól betöltötte ezt a szerepet. Jelenleg Európában, így Magyarországon is a lokális identitás kialakításának feladata - a múlt értékeinek megőrzése, átörökítése, új hagyományteremtő tevékenységek szervezése, - az iskolára, a pedagógusokra, a művelődési intézményekre hárul.

A lokális identitás elemei:
-    a fizikai tér, a természet, a település, a házak, bútorok, ruházat
-    kulturális, művészi értékek (épületek, képzőművészet, szobrok, fotók, néprajz, hímzések, viseletek, hagyományok, népzene, klasszikus és modern zene,  …)
-    morális értékek (régi példázatok, történetek, melyek rendszerint válaszok a jelen állapotaira
-    helytörténet (a közösség emlékezete általában olyan múltat mutat fel a történelemből, amivel büszkén lehet azonosulni).
-    a régvolt „jó gazdálkodás”  emlékezete ( a sikeres földművelés, ipar, gazdaságok, vállalkozások, módszerek, praktikák átörökítése)
-    a családi hagyományok, a család története, moralitása

Hogyan tudja az iskola, a művészpedagógus motiválni a tanulókat az adott területen a hagyományok megőrzésére az értékek átmentésére, hogyan érheti el egy pedagógus azt, hogy a tanulók életének is része legyen ez a közösségi kultúra.
 
2. Művészetpedagógia és az identitás kapcsolata

„Ami elmúlt, nem hull a semmibe, hanem alakítója annak ami következik” (dr Somodi József)
A művészi értékek megóvásának, továbbörökítésének lehetséges formái, melyeknek nagy szerepe lehet a lokális identitás kialakításában :
- autentikus dalok, táncok, versek előadása
- gyüjtő, rendszerező kutató munka – tárgyi emlékek megőrzése, közkinccsé tétele
- táncházak, énekkarok, zenekarok, színjátszó csoportok
- új, hagyományteremtő közösségi kezdeményezések
- a művészi értékek beépítése a modern művészeti alkotásokba, a mindennapi életbe.
Ez utóbbi nagyon fontos annak érdekében, hogy a népművészet ne egy ásatag „műemlék” legyen, hanem dinamikus élő hagyomány. Kreatív ötletekkel a mindennapi élet részévé lehet tenni a népművészeti, néprajzi motívumokat is. A mai élethez közelíteni, a mindennapok részévé lehet tenni a hagyományokat,  hogy az öröklött értékek ne váljanak „kővé”, ne megtanulandó tananyag, hanem életünk része legyen a művészet, a művészi tevékenység.
 
3. A „másság” elfogadása

A jelen multikulturális, interetnikus világában fontos a múlt értékeinek megőrzése és átörökítése, új, hagyományteremtő, közösségformáló tevékenységek szervezése, saját közösségünk és más közösségek kultúrájának megismerése, ennek a „másság”-nak elfogadása. Mert hiszen ha „én”, ha „mi” mások vagyunk a többiektől, akkor el kell fogadnunk, hogy mások is különböznek tőlünk - minden előítélet, pozitív vagy negatív előjel,  értékkülönbözet, nélkül.

Ebben a világban, ahol a média és a kereskedelem teljesen egyforma kínálatot nyújt Amerikában és  Európában, tehát a globalizált világban nagyon nagy feladata van a pedagógiának abban, hogy segítse a kisebb közösségek, a lokális identitás ,  megőrzését. Az ember természeténél fogva 50-100 fős közösségekben érzi jól magát. Teljesen egyedül a természetben nem tud emberi életet élni, társakra van szüksége. Többezres létszámú tömegben pedig könnyen elvesztheti az én-azonosság tudatát, bizonytalanná válhat. Az idegrendszer megsínyli a teljes egyedüllétet és a többezres tömegben való elszemélytelenedés érzését is.

Ha a közösségi érzések megszűnnek, megszűnik az ember is. A közösségi érzések összekovácsolója a közös tevékenység, a közös szórakozás, a közös múlt, a közös kultúra.

A szocialista régiókban 40 évig  nacionalizmusnak bélyegezték a nemzeti öntudatot, helyette az internacionalizmus eszméjét próbálták megvalósítani. Ez a szemlélet értékvesztéssel járt. 

A lokális identitást sokszor éppen a külföldön élő kisebbségek  őrizték meg , sokat tanulhatunk tőlük most, hogy a szocialista rend szétesése után a parttalan demokrácia, a gyorsuló és táguló világ rendetlenségében próbálunk egy új Európát körvonalazni. Ebben az új Európában meg kell találnunk a régi Európát, az értékeket hordozót, amelyhez minden itt élő nemzet – beleértve az előző népek: latin, krétai,  bizánci, mezopotámiai népek kultúráját is - hozzátette a maga kincseit. A pedagógusok dolga, hogy ezt a kincset továbbörökítsék.   

4. Veszélyek –  az emberi, művészi és természeti értékek devalválódása

A pillanatnyi érdekek mentén szerveződik a társadalom
A moralitás, az etikai értékek háttérbe szorulnak

A folyamat éppen a lokális identitás megőrzésével állítható meg, a helyi kulturális értékek, hagyományok őrzésével , mindig vigyázva arra, hogy más identitások ne sérüljenek meg. A multikulturális  Föld-lakóknak meg kell tanulniuk egymás identitásának elfogadását, azt, hogy ne mások rovására értékeljék fel a saját nemzeti identitásukat.
A hagyományokat élővé kell tenni (egy új ruhán hogyan jelenhet meg egy népi motívum)

5. Érzelmek és motiváció nélkül nem lehet identitás pedagógiáról beszélni.

Hangsúlyozom az érzés kifejezést. Ez az ugyanis, ami nehezen tanítható. A saját nemzeti kultúra ápolása, szeretete, és más népek kultúrájának megismerése és szeretete.

Pedagógiai feladat:

Ha élő a kultúra , a hagyomány, a művészet, akkor válhat a mindennapok részévé, a szabadidő tartalmas kitöltésévé.

6. A pedagógusok professziogramja  - művésztanár-képzés

A tanári hivatás gyakorlásához különféle személyiségvonások meglétére és szakmai felkészültségre van szükség.
A kompetenciák a szakmai felkészültség komponenseit:
                                       a tudást,
                                       az attitűdöket (nézeteket)
                                       és a képességeket foglalják magukba.

Ezek a kompetenciák a következő területeken érvényesülnek:
1.    A tanuló személyiségfejlesztése
2.    A tanulói csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése
3.    Szaktudományi, szaktárgyi és tantervi tudás integrálása
4.    A pedagógiai folyamat tervezése
5.    A tanulási folyamat szervezése és irányítása
6.    A pedagógiai folyamatok és a tanulók személyiségfejlődésének folyamatos értékelése
7.    Szakmai együttműködés és kommunikáció
8.    Elkötelezettség és felelősségvállalás a szakmai fejlődésért

Ezek közül most csak egyet emelek ki, a tanuló személyiségfejlesztéséhez szükséges tudást.

A személyiségfejlesztéshez szükséges tudás, amivel minden tanárnak rendelkeznie kell, a választott tantárgytól függetlenül:
  -  az emberről szóló legfontosabb tudományos eredmények
   - az ember egész életen át tartó fejlődésére – főleg a gyermek-, serdülő-, és ifjúkorra - vonatkozó legfontosabb tudományos eredmények
   - módszerek, amelyekkel megismerheti a gyerekek kognitív, emocionális, szociális és erkölcsi sajátosságait és egyéni szükségleteit.
   - a hátrányos helyzetű és a különleges bánásmódot igénylő tanulókra vonatkozó szociológiai, pszichológiai és pedagógiai eredmények ismerete
    - a nevelésre és a tanár szerepére vonatkozó különböző értelmezések ismerete
    - a tanulás eredményességére ható pszichológiai kulturális és szociológiai tényezők ismerete
A tanuló személyiségfejlesztéséhez szükséges attitűdök:
-   Az emberrel kapcsolatos értelmezések sokszínűségét, más szakemberek, laikusok eltérő felfogásának elfogadása
-   minden egyes tanulóra, mint önmagában értékes és értékeket hordozó személyre tekint, törekszik  minden tanulóban felfedezni saját értékeit és igyekszik megérteni egyéni világukat.
-  nyitott a jelenre, a gyerekek, fiatalok világára, környezetére
- egységes folyamatként szemléli a nevelést és az oktatást, átlátva a kettő elkülöníthető tényezőit.
- elfogadja, hogy a tanulás aktív folyamat, ahol a tanuló maga konstruálja tudását és hogy a tanulásnak különböző útjai lehetnek.
- igyekszik az egészséges életmódot példájával is megjeleníteni és törekszik olyan környezet kialakítására amelyik a tanulók pszichés és testi egészsége szempontjából kedvező.
Képességek

-  Az etika  – a jó és a rossz, a helyes és a helytelen, az igaz és a hamis fogalmainak megértése és megértetése a társadalmi érintkezés valamennyi területén, ennek megfelelő cselekvésre, életvitelre való ösztönzés.
- Az alkotás mint érték – saját és mások alkotásainak megbecsülése, a művészi alkotások és művészeti korok ismerete, a művészi értékek közvetítése
- Az alkotás folyamata, mint érték – az alkotó ember munkájának, munkakörülményeinek megteremtése, tisztelni egymást az alkotó munka folyamata közben, biztosítani a közösség minden tagjának a zavartalan alkotó munkához való jogát.  
- A kommunikáció mint érték – mivel a verbális kommunikációnak az emberi kapcsolatokban kiemelten fontos szerepe van, a nevelés-oktatási folyamat minden területén figyelmet kell fordítani az anyanyelv gondozására, a művészet eszközeivel pedig fejleszteni  a non-verbális kommunikációs készségeket is.
- A nemzeti kultúra, a népművészet, a hagyományok, mint érték – a nemzeti és lokális identitás  megőrzésével, a hagyományok a népművészet tiszteletén, ismeretén és szeretetén fejlődhet tovább a magyar kultúra, más népek kultúrájának megbecsülésével, népi motívumokkal is gazdagodva épülhet fel az új generáció életműve.
- Az esélyegyenlőség, mint érték – egyénekre lebontott, differenciált oktatási program, a tanulók korának, képességeinek megfelelő nevelési-oktatási módszerek alkalmazása, a művészeti értékekhez, az oktatási eszközökhöz, való hozzáférés biztosítása minden tanuló számára.
- A természet, a környezet szeretet, védelme, mint érték – felismertetni a természetben rejlő szépséget, harmóniát, helyzeteket teremteni a közvetlen környezet ápolásához, szépítéséhez, felismertetni a természet, az élet védelmének fontosságát, azt a gondolatot, hogy nem urai, hanem részei vagyunk a természetnek.

Ezen értékek hatják át a jó művésztanár munkásságát, aki maga is professzionális szinten tevékenykedik az adott művészeti ágban , rendelkezik a szaktárgyára vonatkozó tudományos ismeretekkel, maga is kreatív, alkotó ember, aki személyében is a moralitás talaján áll.
 
Felmerül a kérdés: kell-e hogy a művésztanár maga is művész legyen? A konferencia művészeti nevelés szekciójában részt vevő pedagógusok egyet értettek abban, hogy a diákok szemében akkor hiteles a tanár, ha  maga is  képes művészi alkotás létrehozására a gyakorlatban is. Természetesen az irodalomtanárnak nem kell feltétlenül költőnek lennie, de esszét, tanulmányt, kritikát írni feltétlenül tudnia kell,  esetleg egy-egy jelenetet dramatizálni, kis novellát kerekíteni. Tehát nemcsak olvasni, de magas színvonalon írni is tudnia kell. A táncpedagógus meg kell hogy mutassa a lépéseket, az énektanár  elénekli a dalt, amit megtanít. Abban a pillanatban, amikor a tanterem elcsendesül, a diákok áhítattal felnéznek  a táncot lendületesen bemutató, a dalt átéléssel éneklő, a novellát érdekfeszítően felolvasó tanárra, akkor megszületett a csoda, a művészet valósággá válik.  Így már könnyebb a diákokat motiválni arra, hogy időt, energiát fektessenek a gyakorlásba, a tanulásba. Hiszen a művészpedagógus feladata az is, hogy feloldja a Tücsök és a Hangya ellentétét, mivel: nem lesz „szépen szóló” Tücsök hangyaszorgalom nélkül, -  és milyen sivár lenne a Hangya élete tücsökzene nélkül!

A pedagógusnak alkotó emberré kell válnia akár a művészet, akár a tudomány, akár a filozófia terén. Zsolnai József professzor úr szavaival élve „nem-alkotó emberek alkotó embereket aligha nevelhetnek”.

7. A professzionális művészképzés lehetőségei  – alap és közép- és felsőfokon

Hangsúlyozom a képzés professzionalizmusának fontosságát.
Ez teszi lehetővé , hogy a képzés során a művészetre nevelésen túl bármelyik szinten továbblépési lehetőség van a művészi pálya felé. A művészetek alapvető technikáinak, szakmai tudásnak birtoklása adja meg azt a biztonságot, hogy más választott hivatás mellett a művészi tevékenység és a művészeti érdeklődés (színház- koncertlátogatás, múzeumlátogatás, olvasás…) szabadidős tevékenységként végigkísérheti az ember életét ugyanúgy, ahogy a rendszeres sportolás, vagy valamely tudományos érdeklődés. Fontosnak tartom a szintek zökkenőmentes átlépésének lehetőségét, ennek érdekében egy "művészeti akadémia" modelljét, mely óvóda-iskola-középiskola-egyetem szintjein átívelő szakmai tematikát és pedagógiai programot tartalmaz.


„Kultúrát nem lehet örökölni,
az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog,
ha minden nemzedék újra meg újra
meg nem szerzi magának.
Csak az a mienk igazán, amiért megdolgoztunk,
esetleg megszenvedtünk” (Kodály Zoltán)


Nem kedvez a folyamatos munkának, hogy a közoktatási történy több mint 30-szor változott az utobbi 15 évben Magyarországon. 1993 óta 10-szer módosult az Országos képzési jegyzék, amely  tartalmazza a szakmák és képzések, jegyzékét.

800-900 szakma létezik, 46 művészeti szakma ebből 20 szakmában egyéni felkészüléssel is lehetőség van a szakvizsgára 26 pedig csak iskolarendszerben oktatható . 5 szakma (zenész,énekes, táncos) kizárólag iskolarendszerben oktatható, mégis egyéni felkészüléssel is vizsgázhatnak a művész jelöltek – ez ellentmondásos, hiányzik az egységes szemlélet a jegyzékben.
2001/02 tanévben Alap- és középfokú zeneoktatásban (csak hangszeres zene)128.058 gyerek vett részt  - Középfokúban 2628, alapfokúban 125 430 (KSH OM oktatási statisztikai adat)

Alapfokú művészetoktatásban ( zene, tánc, képző, ipar, színművészet együtt) a  tanulók létszáma 242.966 fő, az előző 2 évhez képest 142,5 %-al több

Az OKJ –ban szereplő szakmák száma szakmacsoportonként 2001-ben művészet, közművelődés, kommunikáció 78, oktatás 10, közlekedés 9, vendéglátás 20, gépészet 116 és mezőgazdaság 108,  kereskedelem 83 .

Alapfokú művészetoktatásban (67 tanszak) részt vevő pedagógusok :
Tanárok: 10673  , művészeti főiskolát végzettek: 6788. felsőfokú művészeti végzettséggel rendelkezők aránya: 63,6 (OM statisztikai tájékoztató).
Nem tartalmazza a statisztika a sok-sok művészt, akik részt vesznek (illegálisan) az oktatásban.

A művészeti iskolák biztonságos működéséhez sokszor nincs meg a megfelelő költségvetési fedezet.
 Az önkormányzati iskolák kiadásainak 58,2 %-át fedezte az összes állami támogatás - az alapítványi iskoláknál ez jóval kevesebb

A 2002. évi közalkalmazotti bérelmelés hatása (kötelező 50 %-os emelés, illetve e béremelés járulékai!) évekig érződött, sok iskola bezérta a kapuit. A   kiadások 29-30 %-at követte az önkormányzati iskoláknak a költséghozzájárulás, de a normatívába nem építették bele, és így a nem önkormányzati iskolák semmiféle kompenzációt nem kaptak.
A szakképzési hozzájárulás mint kötelező adónem bemegy a Munkaerő piaci Alapba és a képző intézmények eszközbeszerzési pályázat útján  juthatnak támogatáshoz ebből a forrásból -  de a művészeti szakképző iskolák számára évek óta  nem írják ki ezt a pályázatot.

A szakképzési hozzájárulás felhasználását megnyitották a felsőoktatás előtt is, ez azt jelentette, hogy a középfokú szakképzö  iskolák ilyen irányú bevétele kb.40 %-al csökkent 2002-ben.
1998 óta nyílt meg a lehetőség  az érettségire épülő szakképző iskolák alapításához, 2-3 éves szakképző évfolyamokkal. A középfokú szakképzés a művészeti ágakban is megindulhatott. Addig is volt ugyan állami képzőművészeti és zenei szakközépiskola, de azok az érettségivel nem adtak szakképesítést. Igaz ugyan, hogy a művész szakma elismerte ezen iskolák kompetenciáját, és az ott végzettek el tudtak helyezkedni.  Az Állami Balettintézetben folyt még szakképzés 10 éves kortól, az érettségi után táncosként vállalhattak munkát az ott végzettek, de az igazi diplomát ők is a főiskola elvégzése után kapták.
1998 óta sorra nyíltak az alapfokú és középfokú művészeti iskolák, a közoktatásban pedig a NAT bevezetésével létjogosultságot nyertek a művészeti tantárgyak. Az oktatáspolitika úgy látszott, hogy támogatja a művészet, a kultúra ügyét, ugyanakkor egyre kevesebb anyagi segítséget kaptak és kapnak azok az iskolák, amelyek részben, vagy  teljes egészében felvállalják a művészetoktatást.  A művészeti iskolák számára egyre kevesebb pályázati lehetőség van,  a normatív támogatás csökkentése is várható, azzal az indoklással, hogy „nincs gazdasági hasznuk” . A társadalmi megítélés tehát rohamosan romlik, a médiák sem az igazi művészet, az igazi kulturális értékek szeretetére, megértésére, befogadására ösztönzik a közönséget. Ebben a nehéz helyzetben kell helyt állni a közoktatásban és a szakképzésben részt vevő művész pedagógusoknak.

Búcsút mondunk a 4 éves főiskolai képzéstől, kérdéses, hogy a művészképzésben beválik-e a bolognai 3+2 éves képzés. Létrejött egy életképes képzési forma: a felsőfokú szakképzés ( érettségi után 2 év)  – mint megoldás az átmenetre középfok – és egyetem között.

„A Nemzeti alaptanterv pedagógussal szembeni új elvárásai csak lassan, fokozatosan jelentek meg az alapképzés rendszerében. Az akkreditált új szakok és szakirányú továbbképzések igazolják a képző intézmények szándékait, azonban egyelőre sok a hiány, nem tudják kielégíteni az iskolák szakmai elvárásait (például emberismeret, állampolgári ismeret, erkölcstan, népismeret, mozgóképkultúra, tánc stb., más szempontból pedig helyi tanterv készítése, differenciálás, pályaorientáció, Európára nyitottság, környezeti nevelés, kommunikáció stb.). A továbbképzésben érintett más intézményekhez viszonyított lassúbb reagálás vagy rugalmatlanság valószínűleg több tényező együttes eredménye, amelyek az alábbiak lehetnek:

– a nagy rendszerek tehetetlensége,
– az intézményhálózat belső problémái,
– a közoktatás és a felsőoktatás elzártsága,
– az egyetemek arisztokratizmusa, gyakorlattól való elszakadása,
– az intézmények belső információáramlási problémái,
– az érintett szervezeti egységek esetleges tájékozatlansága,
– az érintett szervezeti egységek piacérzéketlensége,
– a képzés viszonylag magas költségei.” (Kocsis Mihály: A pedagógusképzés szerkezeti és tartalmi változásai az 1990-es években).