Szimbolikus értelmet nyert, hogy január 22-én, a magyar kultúra napján helyezték végső nyughelyére
dr. Zsolnai József professzort, a Magyar Tudományos Akadémia tagját.
Felesége, gyermekei, unokái, rokonok, a gyászoló barátok, munkatársak és tanítványok fájó szívvel, kabátjukra tűzött fehér szegfűvel, rózsával kísérték utolsó útjára dr. Zsolnai József professor emeritust (1935-2011) a törökbálinti temetőben.
A katolikus szertartást követően Törökbálint polgármestere mondott búcsúbeszédet, majd a veszprémi Pannon Egyetem, az ÉKP iskolák és a barátok nevében hangzottak el a megemlékezés szavai.
Ásotthalomtól a Magyar Tudományos Akadémiáig hosszú, küzdelmes út volt az övé, melyen mindvégig becsülettel harcolt a kitűzött célért, az értékközvetítő és képességfejlesztő pedagógiai program kidolgozásáért, elterjesztéséért, az anyanyelvi kommunikáció magas szintre emeléséért (nyelvi, irodalmi és kommunikációs nevelési program), a pedagógus képzés megújításáért, a magyar identitástudat fejlesztéséért kisiskolás kortól az egyetemi szintig, Törökbálinttól Orosházáig, Pécstől Veszprémig és Budapestig.
Óriási erővel, energiával sugározta a tudást maga körül. Minden munkatárs, tanítvány magasabb szinten folytathatta munkáját miután vele találkozott.
A megemlékezőkkel együtt hiszem, hogy az Égi Akadémián Karácsony Sándor, Kodály Zoltán és a többi nagy magyar pedagógus várta, onnan figyelik most már Klebelsberg Kunóval együtt az utódok által meghirdetett oktatási reformokat; vajon mit hasznosítunk abból az óriási tudásanyagból, amit ránk hagytak.
Van miből merítenünk. Hiszen ha Zsolnai professzor úr tudományos megalapozottsággal, az oktatás minden szintjén részletesen kidolgozott tanterveit valósíthatnánk meg a közoktatásban, a művészeti nevelésben, a nemzeti identitások pedagógiájában, a pedagógus képzésben, ha folytathatnánk az általa megindított ifjúsági tudományos diákköri mozgalmat, akkor máris elindulhatna a valódi megújulás.
Az iskola feladata az alapvető képességek fejlesztése, hogy a hátrányos helyzetből induló gyermekek is ráérezzenek a tanulás ízére, megvalósíthassák életük céljait, valódi értékek mentén értelmes életet élhessenek. Ehhez pedig a felsőoktatásban tudományos megalapozottsággal felkészült, elkötelezett, az újabb és újabb kihívásoknak megfelelni képes pedagógusok szükségesek. Ezek a gondolatok jártak a fejemben, miközben a gyönyörű téli napfényben a gyászoló tömeggel utolsó útjára kísértem:
Tanár Úr! Milyen egyszerűek ezek a gondolatok, amelyeket megfogalmazott és megfogalmaztatott velünk és mégis milyen nehéz megvalósítani!
A tanítványok, munkatársak a magyarlakta vidékekről hoztak magukkal egy-egy marék földet, és a koporsóra szórták, hogy jelképezzék : Tanár úrnak nem csak Törökbálint volt az otthona, de minden föld, ahol magyar szó elhangzik.
Ahogy az egyik megemlékező mondta: határfa volt Ő a mező közepén, amely utat mutat, és ilyen határfa a munkássága, amelyet hátrahagyott.
2011. január 22-én érte szólt a szentmise a törökbálinti templomban, de a harang szava minket figyelmeztet: most már mienk a felelősség, hogyan gazdálkodunk a ránk hagyott mérhetetlen kinccsel.
Drága Tanár úr, ígérem, hogy igyekszünk azon az úton haladni tovább, amelyet kijelölt nekünk, tanítványoknak.
Andor Edit
Kapcsolódó linkek:http://artes-liberales.hu/start.php?rovat=pedagogia&cikk=351http://nevtudweb.uni-pannon.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5&Itemid=1 http://nevtudweb.uni-pannon.hu/http://www.budapestedu.hu/felsomenu/hirek/zsolnai_jozsef.htmlhttp://www.ofi.hu/