Komoróczy
- 2012-08-12 -
Komoróczy Géza
magyar hebraista, assziriológus, történész, egyetemi tanár
75 éves


Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1961-ben, a prágai Károly Egyetemen 1963-ban végzett.

1961–1962-ben a Magyar Helikon Könyvkiadó szerkesztője volt. 1962 óta az ELTE BTK-n tanít. 1985-ben létrehozta és hosszú időn át vezette az ELTE Asszirológiai és Hebraisztikai Tanszékét. 1981-ben, 1983–1984-ben és 1987-ben Portlandben, 1991-ben és 1993-ban a Brown Egyetemen volt vendégprofesszor. 1989-ben a berlini Wissenschaftskolleg, 1994-ben pedig a bécsi Embertudományi Intézet tagja volt.

1989-től a Zsidó Tudományok Nemzetközi Uniójának vezetőségi tagja. 1990–1991-ben a Társadalomtudományi Társaság elnöke, 1991 és 1994 között a budapesti magisztrátus tagja volt. 1993–1994-ben a Demokratikus Charta szóvivőjeként tevékenykedett. 1992-től 1998-ig a Magyar Helsinki Bizottság elnöke, 1999 óta tiszteletbeli elnöke. 1976-ban elnyerte a nyelvtudományok kandidátusa fokozatot.
 

Főbb művei:
  • Gilgames. Ékírásos akkád eposzok, vál., jegyz., utószó Rákos Sándorral, 1960
  • Hat héber kézirat a holt-tengeri tekercsek közül, 1961
  • Bábel tornya. Az ókori Közel-Kelet mítoszai és mondái. Héber mítoszok és mondák, 1964
  • Az ókori Mezopotámia történetének sumer és akkád nyelvű forrásai, 1965
  • Gilgames – Agyagtáblák üzenete. Ékírásos akkád versek (Rákos Sándorral), 1966
  • Mezopotámia története az őskortól a perzsa hódításig, egy. jegyzet, 1967
  • „Fénylő ölednek édes örömében…” A sumer irodalom kistükre, ant., összeáll., ford., bev., jegyz., 1970
  • Sumer és magyar? 1976
  • A sumer irodalmi hagyomány, tan., 1980
  • Az ókori Mezopotámia vallásai, 1988
  • Bezárkózás a nemzeti hagyományba. Az értelmiség felelőssége az ókori Keleten, tan., 1992 [2. jav. kiad., 1995]
  • A zsidó Budapest. Emlékek, szertartások, történelem, szerk., 1995
  • Holocaust, 2000
  • Héber mítoszok és mondák, 2000
  • Héber kútforrások Magyarország és a magyarországi zsidóság történetéhez 2003
  • A zsidók története Magyarországon 2012

Díjak, kitüntetések:
  • Ábel Jenő-emlékérem (1985)
  • Scheiber Sándor-díj (1996)
  • Bibó István-díj (1997)
  • Pro Urbe Budapest (1997)
  • A Soros-alapítvány alkotói ösztöndíja (1999)
  • Széchenyi Professzori Ösztöndíj (1999–2002)
  • Magyar Zsidó Kultúráért díj (2002)
  • Prima díj (2008)

Creative Commons License Ez a szöveg a magyar Wikipédia Komoróczy Géza című szócikkéből származik (a változat dátuma: 2012. június 14.). A CC-BY-SA-3.0 licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.