Amazónia a Föld legnagyobb egybefüggő trópusi esőerdeje, amely gyakran szerepel a híradásokban, újságok címlapján. Hol páratlan természeti gazdagsága, hol ennek pusztulása, máskor meg rejtőzködve élő, „vad” lakói keltenek érdeklődést. Amazónia szimbólum is, az elveszett Paradicsomé, az emberiség hajdan volt gondtalan aranykoráé.

A terület évezredek óta lakott, és a közhiedelemmel ellentétben nem csupán – vagy inkább: főként nem – vándorló vadászok lakják, hanem apró földműves települések népesítik be. Egészen a 20. század közepéig nem kis számban éltek itt olyan csoportok, amelyek a hagyományos trópusi őserdei kultúra jegyeit viselték magukon, és a fehérekkel kevéssé vagy szinte egyáltalán nem kerültek szorosabb kapcsolatba. Az erdő mélyére való visszahúzódásnak gyakran a civilizáció előli menekülés volt az oka.

A század második felében ez egyre kevésbé lett lehetséges. Intenzív mozgás kezdődött már nem csak a nagyobb folyók mentén, hanem az őserdő belsejében is: útépítések, fakitermelés, nyersanyagok utáni kutatás okán. A széleken pedig az állattartók hasítanak ki egyre nagyobb területeket a legelők számára. Az erdőterület csökkenésével és az izoláció megszűnésével alapvetően megváltozott az ott élő indiánok élete is.

A második emelet hat termében látható, a Magyar Természettudományi Múzeum és a Greenpeace közreműködésével létrejött kiállítás tematikája három egységből tevődik össze. Az elsőben bepillantást nyerhetünk Amazónia természetrajzába, főként állatvilágának néhány érdekes példányán keresztül.  A kiállítás gerincét az a néprajzi anyag adja, amely elsősorban Boglár Lajosnak, a múzeum munkatársának az 1960-70-es években tett kutatóútjairól származik, és amely a tradicionális őserdei életforma tárgyait vonultatja föl. Megpróbáljuk érzékeltetni azt a tényt, hogy az „édeni” környezetben csak jól alkalmazkodó, folyamatosan földet művelő, kis csoportok tudtak életben maradni.

A civilizáció elkerülhetetlen behatolása az őslakók számára ma alapvetően kétféle választási lehetőséget enged. Az amazóniai országok államai természetvédelmi parkokat hoznak létre, amelyek az indiánok számára is biztosíthatják a visszavonulást, a hagyományos életforma megőrzésének lehetőségét. Legtöbbjük azonban valamilyen mértékben asszimilálódik, könnyebben elérhető településekre költözik, ahol oktatásban, orvosi ellátásban részesülhet. Növénytermesztésükkel bekapcsolódhatnak a környező lakosság ellátásába, hagyományos tárgyaikat pedig népművészeti termékként árusíthatják. A turizmus a Földnek ezt a legegzotikusabb helyét is elérte, folyami túrák, őserdei luxusbungalók és sámán-wellness vonzza a vastagabb pénztárcájú utazókat.

Az erdő fogyása az egész Föld klímáját érintő folyamattá válhat, ezért a helyszínen és világszerte is számtalan mozgalom lép föl a civilizáció ilyetén terjeszkedése ellen. A kiállítás utolsó része ezzel a témával foglalkozik.

Kurátor: Főzy Vilma

NÉPRAJZI MÚZEUM
Budapest V., Kossuth Lajos tér 12.
NYITVA: 10:00 – 18:00, hétfőn zárva
E-mail: info@neprajz.hu
Telefon: 473 24 41
http://www.neprajz.hu