aki Emma Laure Esther Guilbert néven született (1865 –1944), francia énekesnő; a sanzon és a kabaré egyik első csillaga volt.

Egy régiségkereskedő és egy kalaposnő gyermeke volt. Tizenhatéves korától eladó volt egy áruházban. Elvégzett egy színiiskolát és játszani kezdett. 1891-ben szerződtette a Moulin Rouge.

Az Eldorado mulatóban megismerkedett vele Sigmund Freud, majd élénk levelezésbe kezdtek. Freud Guilbert fényképét Lou Andreas-Salomé képe mellé a dolgozószobája falára akasztotta.

„Magas, vézna nő, szögletes, szokatlanul esetlen, de szuggesztív mozdulatokkal. Gesztusaiból leírhatatlan nyerseség, elképesztő cinizmus és megdöbbentő blazírtság árad... Nagy és keskeny ajkai közül élesen és rekedten, hisztérikusan és szenvedélyes hangsúllyal törnek elő ütemesen szaggatott tónusú szavai. Sápadt, csontos, szögletes arcából csak szürke és kemény tekintetű szeme izzik ki szinte foszforeszkálva vöröses szalmaszínű haja alól... Ez a megelevenedett plakát, ez a férfias nő, ez a félig elvirult kurtizán, félig angol nevelőnő – ez Yvette Guilbert.” – Klossowsky, korabeli német kritikus.

„Amikor fehér muszlinruhájának és hosszú, fekete kesztyűjének puritán egyszerűségében megállt a színpadon, a csontos, szikár, nagyszemű, vöröshajú, nem is túlságosan csinos lány forradalom volt minden tradícióval szemben. Az volt a műsora is. Száz meg száz mulatságos és megható dal, pajkos tréfa, félelmetes ballada és üde népi legenda, külvárosi idill és politikai szatíra, éhség, nyomor, szerelem, gyilkosság, börtön, nyaktiló... A századvég közönségének édes bárgyúságokon és vaskos kétértelműségeken nevelkedett fülét megdöbbentette ez az őszinteség, a dalban való tökéletes fölolvadás varázsa, az átélés dermesztő valódisága, a vakmerő szókimondás, az eljövendő viharokkal fenyegetőző villámlás. Yvette Guilbert a közönség elé azt a Párizst tárta, amelyet Párizs szórakozó világa akkor maga is alig ismert még: a proletár, az apacs, a fortifikációk sötét Párizsát, Mémilmontant, La Vilette, La Rocquette rejtelmeit Aristide Bruant, Jules Jouy és Maurice Donnay dalaiban.
...A karikatúrára született, hosszú nyakú, hosszú karú nagy darab lány a szüntelenül izgő-mozgó, föl-alá szaladgáló, táncolgató, szoknya emelgető énekesnők világában nyugalom és mozdulatlanság volt. Szeme, szája, hangja játszott csak, ez a hang, amely olyan felejthetetlen, mint a Duseé. Tragikus, jókedvű, kegyetlen, csintalan, nyers és lágy, érzelmes és csúfolkodó elnémulásaiban is remek. Amikor ezeket a dalokat hallottuk, szédülten gondoltunk arra, hogy amit a francia költők tudnak, meg tudjuk csinálni magyarul talán mi is, és ha megcsináljuk, terem talán számunkra is olyan színésznő, aki elénekli, eljátssza őket, megnevettet, megríkat velük, ahogy Yvette Guilbert. Lefordítottuk magyarra ezeket a dalokat, újakat írtunk. Furcsa, de hiteles valóság, hogy a főváros megmagyarosításáért való harcban rendkívül nagy szerepe volt ennek a francia énekesnőnek.” – Heltai Jenő