Pjotr Iljics Csajkovszkij: Pikk dáma c. operájának ősbemutatója 1890-ben volt Szentpéterváron, Budapesten 1945 júniusában mutatták be először. Azóta mindig nagy eseménynek számít az opera színrevitele, a művészeknek, zenészeknek komoly megmérettetés a nagy volumenű zenemű megszólaltatása.  Régen is, most is ismert nagy művészek nevét látjuk a színlapon. Basilides Mária a grófnő rejtelmes figurájával búcsúzott a színpadtól. 1946. június 25-én a Pique Dame évadzáró előadása volt az utolsó alkalom, amikor Basilides Mária színpadra lépett.

A budapesti Operaház 1977-ben, majd 2003-ban újította fel a művet. Idén igazi siker-sorozat volt az a hat előadás, amikor a romantikus zene rajongói gyönyörködhettek Csajkovszkij zenéjében a budapesti Operaházban. 

Puskin 1834-ben írt novelláját dolgozta fel Csajkovszkij opera színpadra, a librettót testvére, Mogyeszt  Iljics Csajkovszkij írta. A novella és az opera  megszületése közötti időben születtek meg Dosztojevszkij művei melyek az emberi lélek gyötrődését, a szerelem, a szerencsejáték, a pénz iránti szenvedély pusztító hatalmát mutatják meg az olvasónak. Puskin novellájában még gúnyos távolságtartással mutatja be Hermann-t, főszereplőjének német (oroszul kiejtve Germán) nevet adva, mintha német tulajdonság lenne az álmokat az őrületig hajszolni, és Liza szerelme sem „halálos”; kiábrándulva szerelméből, férjhez megy. Csajkovszkij a történetet kissé átalakítja és időben II. Katalin korába helyezi. Hermann ellenpólusaként megalkotja Liza vőlegényeként Jeleckij herceg alakját.  Liza áldozata így sokkal nagyobb, mivel egy igaz, nagy szerelmet, a boldogság lehetőségét  utasítja vissza, amikor a ködös álmokat kergető Hermannt választja, aki őt is  a mélybe rántja. Csajkovszkij operája a féktelen szenvedélyek, viharos érzelmek , a lélek pusztító örvényeinek zenéje.

Február 11-én én magam is egy ragyogó előadás részese lehettem. Győriványi Ráth György fő-zeneigazgató vezényletével az  Operaház zenekara, - amelyben az előadáson a fúvosoknak különösen nagy szerep jut - tökéletes élményt nyújtott.  Kitűnő volt a rokokó stílus finom megszólaltatása a pásztorjátékban, csakúgy, mint Nagy Katalin cárnő  grandiózus bevonulása. A zenekar Csajkovszkij zenéjének hű megszólaltatásával, hol fájdalmas pianókkal, hol kitörő fortissimókkal tükrözve  az emberi érzések viharát, magával ragadta a hallgatókat.

Az előadás egységességét kell elsősorban dicsérnem, ahol a szereplők együttes megszólalása, szerepjátéka, a kórusművészek és táncművészek összjátéka, a  szcenika háttérben kiváló teljesítményt nyújtó művészi ihletettségű munkatársai közösen hozták létre a csodát.

A csodaszép díszlet, a jelmezekkel összhangban, elénk varázsolja a Katalin-korabeli környezetet, és minden jelenetben megteremti a szereplők lelkivilágának megfelelő hangulatot. Az interneten keresgélve bepillanthattam a világ színpadainak különböző Pikk dáma előadásaiba és állíthatom, hogy a budapesti Operaház díszletei, jelmezei kitűnnek művészi tervezésükkel, kivitelezésükkel, ahol a legapróbb részletekben sem találhatunk hibát. Viktor Volszkij díszlettervező, és Rafael Volszkij jelmeztervező munkáját több mint 150 színdarab vizuális tervei dicsérik Európa szerte.

Az Operaház kórusa mindig is híres volt, ezen az előadás-sorozaton is szívet melengető és érzelmeket felkavaró jeleneteket láthattunk-hallhattunk a kórus művészeinek együttesétől.

Ki kell emelni a balettkar teljesítményét. A táncbetétek, különösen a pásztorjáték  egy másik dimenzióba repített minket,  Szakály György koreográfus fantáziájának és a táncművészek kitűnő interpretálásának köszönhetően. Ismét csak az internetre hivatkozva állíthatom, hogy a budapesti Operaház dicsekedhet a  pásztorjáték  legszebb megjelenítésével. Beleértve Daphnis (Meláth Andrea) és Chloé – (Wierdl Eszter) fényes, egymáshoz kitűnően illeszkedő szép hangjait, amellyel híven tükrözték a klasszikusok zenei világát. Nem véletlen, hogy Mozart zenéjét véljük felfedezni a jelenetben, hiszen Csajkovszkij rajongása a  barokk és klasszikus zene iránt – közismert. A Grófné áriájában a szerző zseniálisan adaptálja Grétry (Oroszlánszívű Richárd – 1784) preklasszikus dallamait, amivel a grófné ifjúságára emlékszik.

A titokzatos és megközelíthetetlen Grófnőt Wiedemann Bernadett személyesíti meg hiteles színészi játékkal és tökéletes hanggal. A rideg, ijesztő személyiséget először elutasítjuk, aztán az elalvás előtti ária fiom, fájdalmas hangjaival megszeretjük, megsajnáljuk a magányos öreg hölgyet, majd a következő jelenetben ugyanez a hang földöntúli erőt sugároz, amikor – mint Hermann lelkiismeretét zaklató szellem - a kártya titkát elárulja.

Wierdl Esztertől magával ragadó gyönyörű, cizellált hangot hallottunk, amelynek csillogásával, a szerep tiszta ártatlanságával a komor dráma méltó ellenpontja lehetett.

Meláth Andrea kitűnően játszotta mindkét szerepet, Paulina áriájában bársonyos hangjával elvarázsolt minket, nézőket. Fokanov Anatolij kettős szerepben mutatkozott meg - Tomszkij, majd a pásztorjátékban Pluto szerepében - a szép hangi adottságok mellett a humor eszköztárával is újra és újra belopja magát  a nézők szívébe.

Rálik Szilvia drámai erővel és finom lágy hangjaival egyaránt mesterien szólaltatja meg Lisa szerepét, színészi játékát is csak dicsérni lehet. Nem véletlen, hogy a világ bármely pontján ahol megszólal – sikert arat.

Jeleckij herceg szerepében Gregorz Pazik lengyel vendégművész kitűnő alakítást nyújtott, áriája az opera egyik csúcspontja,  hangjából áradt a „határtalan szerelem” Liza felé.

Hermann, mániákus lényével, tragédiába sodró szenvedélyével nem lehet szimpatikus a nézők számára, Badri Maisuradze megoldotta a nehéz feladatot. Az utolsó jelenetben, mint színész mutatta meg drámai erejét:  „Mi az életünk? – játék.” Hátborzongató jelenet, hangja még mindig fülembe cseng. 

Az Operaház minden előadáson zsúfolásig megtelt, a nézők az előadás végén sokáig nem hagyták el helyüket, állva tapsoltak a művészeknek. Köszönjük az élményt.
Andor Edit