|
- 2011-09-07 -
Kultúrák ölelkezéseAz évszak műtárgya a Szépművészeti Múzeumban szeptember 6. – november 27. 
| Az Antik Gyűjtemény Az évszak műtárgya
sorozatának legújabb tárlata az etruszk kerámiaművesség három
jellegzetes példánya és a velük párba állított görög és föníciai vázák
segítségével hívja föl a figyelmet egy ma is aktuális jelenségre: a
kultúrák egymásra hatása során a nyitott kultúra igyekszik minden
jelentős újnak elébe menni, a múltból és jelenből szabadon merítve ennek
eszközeit, terméketlen utánzás helyett szervesen beépítve őket a maga
egyedülállóként megőrzött kulturális világába.
Az európai kultúra meghatározó hagyományai közé tartozik az
egyszerűsítve görög-rómainak nevezett kultúra. Sokféle hagyatékán túl
van egy egészében alapvető fontosságú öröksége is: az eddig ismert ókori
kultúrák között egyedülálló tulajdonsága, nyitottsága a vele gyakran
harcban álló, politikailag, nyelvileg különböző népek életformája,
szokásai, művészete, tudománya, vallási képzetei felé. Ez a nyitottság
mindig gazdagodást jelentett a befogadó számára, gyakran segítette saját
mondanivalójának formába öntéséhez, tudatosításához, nem egyszer annak
mélyebb megértéséhez.
|
Kiemelkedő tanúságát nyújtja ennek az etruszk
kultúra, amelynek az európaiságot meghatározó jelentőségére az Itália
egyesítése után, majd a 20. század elején előkerült emlékei hívták fel
széles körben a figyelmet.
Kultúra és etnikum szétválaszthatóságának és szétválásának számos példáján okulva, az etruszkok iránti érdeklődés fő tárgya újabban az lett: mikortól beszélhetünk etruszk kultúráról és milyen tényezőknek volt alapvető szerepe létrejöttében. Ma úgy tűnik, hogy a Tiberis és az Arno folyók által közbezárt Toscana, vagyis az etruszk kultúra központi területére, közvetve vagy közvetlenül a Keleti Alpok és a Kárpát-medence vidékéről is érkeztek hatások. Ezek befogadásával és a helyi hagyományok változó formában való továbbélésével gazdagodva a Kr. e. 8. században alakult ki egy új kultúra, amelyet etruszknak nevezhetünk. Rövid idő múlva a városszerű központok kialakulásához vezető fordulat két fő indítéka a föníciai és a görög kultúrával való intenzív kapcsolatok létrejötte volt. A két nép hajósai, elsősorban fém-lelőhelyek keresése, kereskedelmi és politikai indítékok, nem utolsó sorban pedig a felfedező kíváncsiság ösztönzésére szálltak tengerre, és indultak el Nyugat felé egészen a Gibraltári-szorosig, sőt távolabbra is vezető útjaikra.
A toscanai hegyek különlegesen gazdagok voltak különféle ércekben. A görögök és a föníciaiak útjaik során számos helyen alapítottak kikötésre alkalmas települést, de a toszkán part lakói elég erősek voltak ennek megakadályozására. Kölcsönösek voltak viszont az érdekeik az árucserében. A leletek tanúsága szerint a Kr. e. 8. század elejétől föníciai és általuk közvetített, valamint egyre nagyobb tömegben görög termékek áramlottak a most már Etruriának nevezhető területre. Itt lelkes érdeklődésre találtak a kézművesség-művészet addig ismeretlen fajtái mellett az általuk közvetített életformák is. Az új kultúra kialakulásában szinte törvényszerűen szerepet játszott a kereskedők és hajósok betelepülése. A vegyes házasságok létrejöttek a kézművesség számos műfajában is. Már a 8. század második felétől feltűnnek olyan mesterművek, amelyeknek formája az etruszkot megelőző helyi kultúrára vezethető vissza, díszítésük pedig görög kézről tanúskodik. Nyilvánvaló, hogy nyersanyagban a föníciai és görög kereskedők, művészetben az etruszkok lettek gazdagabbak, anélkül azonban, hogy ez a gazdagodás teljesen egyoldalú lett volna.  | Erről tanúskodnak a főleg görög szentélyekben talált etruszk tárgyak, de az írott források is nem egyszer említik a görögök közt népszerűvé vált etruszk tárgytípusokat. Hasonlóképpen az etruszkok is csak annak az átvételére és utánzására éreztek kedvet, amit a maguk kultúrájába szervesen beilleszkedőnek, vagy a maguk világképét – olykor némi változtatással – gazdagabb formában megfogalmazónak éreztek.
A 7. századot a Mediterráneum orientalizáló korszakának is nevezik, mert kultúráiban jelentős mintaadó szerepük volt a közel-keleti kultúráknak. Ennek tanúja a széltében elterjedt korinthosi görög kerámia keleti ösztönzésű állatfrízekkel való díszítése. A bemutatott váza, modern elnevezésével gömbaryballos formája Korinthosban alakult ki, és 625-550 között volt rendkívül népszerű illatszeres edény. A korinthosi edényeket széltében utánozták Itáliában, de elsősorban etruszk műhelyekben készültek ezerszámra a korinthizáló kerámia változatos formái, jó részük, mint a kiállításon is látható aryballos mutatja, formájában is pontos utánzata volt görög mintaképeinek. Bármilyen szoros volt a kapcsolat a korinthosi vázák és etruszk utánzataik között, történetüket a két kultúra belső viszonyai határozták meg. A korinthosi aryballos Kr. e. 600 körül készült az etruszko-korinthosi vázák egyik fő műhelyében, Vulciban. Etruriában ismerték ugyan a vázaformát, de csak jó 30-40 év múlva lett népszerű, akkor viszont szinte egyeduralkodóvá vált az etruszko-korinthosi kerámiában, nyilvánvalóan új helyi szokások hatására.
|
A 6. század második felében az athéni fazekasműhelyek feketealakos produkciója vette át a korinthosi kerámia vezető szerepét a Mediterráneum nyugati felében. Etruriában már a század közepétől feltűntek az athéni műhelyek mesterművei. Az 525-475 közötti fél évszázadban pedig messze a legkedveltebb volt az athéni feketealakos áru, amelynek néhány nagy műhelye kimutathatóan etruszk vásárlóinak kedve szerint dolgozott. Hogy a nyitottság mennyire nem a sajátos helyi hagyományok és igények rovására érvényesül, annak jellemző példája, hogy az athéni feketealakos vázafestészet uralkodó importja ellenére az etruszk műhelyekben csak szórványosan és vonakodva használták a feketealakos díszítésmódot, technikáját alig követték. Ezt a helyzetet példázza a kiállított feketealakos díszítésű váza-pár, a konvencionális modern nevén olpénak nevezett kancsó-forma athéni típusának két képviselője. A kissé sérült athéni példány, rajta a Minós krétai bikáját megfékező Héraklés alakjával, a Kr.e. 6. század végén készült. A vázaformának ezt a változatát és az ábrázolás fölötti díszítőmotívumok sorát utánzó, valamivel későbbi, 480-470 körüli etruszk olpé, két táncoló ifjú alakjával az ekkor már eltűnőben lévő vázatípusnak Chiusi és Orvieto környékén silány rajztudással díszített példánya. A saját hagyományaiba zárkózó kultúra előbb-utóbb elmaradottá dermed, mert új világhelyzetek által felvetett kérdésekre nem keres új választ; a nyitott kultúra az önismeret tudatosságával igyekszik minden jelentős újnak elébe menni, a múltból és jelenből szabadon merítve ennek eszközeit, terméketlen utánzás helyett szervesen beépítve őket a maga egyedülállóként megőrzött kulturális világába. |
|
